Keresés a Bibliában

Zebedeus fiai.

35Akkor odalépett hozzá Jakab és János, Zebedeus fiai. „Mester, kérték, szeretnénk, ha teljesítenéd egy kérésünket.” 36„Mit akartok tőlem?” – kérdezte. 37Azok megmondták: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk jobbodon, másikunk balodon üljön dicsőségedben.” 38Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok mit kértek. Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelyből, melyből én iszom? Vagy arra, hogy megkeresztelkedjetek azzal a keresztséggel mellyel én megkeresztelkedem?” 39„Készek vagyunk” – felelték. Jézus erre így szólt hozzájuk: „Abból a kehelyből ugyan, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni, 40de hogy jobbomra vagy balomra üljetek, azt nem én döntöm el, mert ez azoknak jár, akiknek készült.” 41Ennek hallatára a többi tíz megneheztelt Jakabra és Jánosra. 42Jézus ezért magához hívta őket és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok pedig önkényüket éreztetik velük. 43Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok, 44és aki első akar lenni, legyen mindenkinek a cselédje. 45Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és váltságul odaadja életét sokakért.”

KNB SZIT STL BD RUF KG