Keresés a Bibliában

Jézus halála.

44A hatodik óra táján sötétség támadt az egész földön. A kilencedik óráig tartott. 45A Nap elsötétedett és a templom függönye középen kettéhasadt. 46Jézus akkor hangosan fölkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Ezekkel a szavakkal kilehelte a lelkét. 47A történtek láttára a százados Istent magasztalva mondta: „Ez az ember valóban igaz volt.” 48Az egész tömeg, amely ott volt e jelenetnél és szemtanúja volt a történteknek, mellét verve ment haza. 49Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték el, távolabb állva szemlélték mindezt.

KNB SZIT STL BD RUF KG