A tékozló fiú.

¹¹Aztán tovább folytatta: „Egy embernek két fia volt. ¹²A fiatalabb így szólt atyjához: atyám, add ki az örökség nekem járó részét. Az elosztotta köztük vagyonát. ¹³Néhány nap múlva a fiatalabb
összeszedte mindenét, elköltözött messze vidékre és kicsapongó élettel eltékozolta vagyonát. ¹⁴Miután mindenét elpazarolta, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és szűkölködni kezdett. ¹⁵Fogta magát, beszegődött egy polgárhoz azon a vidéken. Az kiküldte tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. ¹⁶Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de senki sem adott neki belőle. ¹⁷Akkor magába szállva így bánkódott: hány béres dúskál ennivalóban atyám (házában), én pedig itt éhen veszek! ¹⁸Fölkelek és atyámhoz megyek. Atyám, mondom neki, vétkeztem az ég ellen és teellened! ¹⁹Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. ²⁰Fölkerekedett tehát és visszament atyjához. Atyja már messziről meglátta őt és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult és megcsókolta. ²¹Atyám, szólt a fiú, vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. ²²De atyja megparancsolta a szolgáknak: Vegyétek elő hamar a legdrágább köntöst és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut lábára. ²³Vezessétek elő a hizlalt borjút és öljétek le. Együnk és vigadjunk, ²⁴hiszen a fiam meghalt, de föltámadt, elveszett, de megkerült. Erre vigadozni kezdtek. ²⁵Idősebb fia kinn volt a mezőn. Hazafelé jövet hallotta a muzsikát és a táncot. ²⁶Hívta az egyik szolgát és megkérdezte, mi történt. ²⁷Megjött az öcséd, felelte, s atyád leölette a hizlalt borjút, mert egészségben visszakerült. ²⁸Erre az megharagudott és nem akart bemenni. Atyja kijött és kérlelni kezdte. ²⁹De ő szemére vetette atyjának: nézd, annyi esztendeje szolgálok már neked, soha meg nem szegtem parancsaidat, de te egyetlen gödölyét sem adtál nekem, hogy barátaimmal mulathattam volna. ³⁰Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat parázna nőkre tékozolta, megjött, leöletted a hizlalt borjút. ³¹Fiam, válaszolta ő, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd. ³²Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert a te öcséd meghalt, de föltámadt, elveszett, de megkerült.”

KNB SZIT STL BD RUF KG