Keresés a Bibliában

Jézus nyilvános működése

A kánai menyegző.

2 1Harmadnapra menyegző volt a galileai Kánában. Jézus anyja is részt vett. 2Jézus is hivatalos volt tanítványaival együtt a menyegzőre. 3Mikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs már boruk.” 4Jézus hozzá fordult: „Asszony, a mi dolgunk ez? Még nem jött el az én órám.” 5Anyja akkor figyelmeztette a szolgákat: „Tegyétek, amit mond.” 6Állt ott hat nagy kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodásra. Mindegyik két- vagy hárommérős volt. 7Jézus megparancsolta nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel.” Színig töltötték. 8Akkor azt mondta nekik: „Most merítsetek, és vigyétek a násznagynak.” Vittek neki. 9A násznagy megízlelte a borrá vált vizet. Nem tudta honnan való, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették. 10A násznagy hívatta a vőlegényt és szemére vetette: „Minden ember először a jó bort adja, és csak miután megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te mindeddig tartogattad a jó bort.”

KNB SZIT STL BD RUF KG