Keresés a Bibliában

10Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait és szeretetében maradok.

Jézus búcsúbeszéde

Jézus megígéri a mennyei hazát.

14 1„Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. 2Atyám házában sok hely van, ha nem úgy volna, megmondtam volna, hiszen azért megyek, hogy helyet készítsek nektek. 3Ha aztán elmentem, helyet készítettem, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. 4Hiszen ismeritek az utat oda, ahová megyek.” 5„Uram, jegyezte meg Tamás, nem tudjuk hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” 6Jézus így szólt: „Én vagyok az út, az igazság és élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam. 7Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva azonban ismeritek és látjátok őt.” 8„Uram, szólt közbe Fülöp, mutasd meg nekünk az Atyát! Ez elég nekünk.” 9Jézus így válaszolt: „Már oly régóta veletek vagyok és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: mutasd meg nekünk az Atyát? 10Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem? A tanítást, amit hirdetek nektek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. 11Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább tetteimért higgyetek.

Jézus megígéri a Szentlelket.

12Bizony, bizony mondom nektek: aki bennem hisz, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amiket én magam teszek, sőt nagyobbakat is fog tenni azoknál, mert én az Atyához megyek. 13Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. 14Ha pedig tőlem kértek valamit nevemben, azt is meg fogom tenni. 15Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. 16Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vígasztalót ad nektek: az igazság Lelkét, aki mindörökké veletek marad. 17A világ nem kapja meg őt, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert bennetek lesz.

Egyesülés Jézussal.

18Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok. 19Rövid idő még, és a világ nem lát engem többé. De ti láttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok. 20Azon a napon megtudjátok, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem és én tibennetek. 21Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom őt én is és kinyilatkoztatom magamat neki.” 22Júdás, nem a karióti, itt közbeszólt: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat és nem a világnak?” 23Jézus tovább folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni. 24Aki nem szeret engem, tanításomat nem tartja meg. A tanítás, amit hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.

Krisztus békéje.

25Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek voltam. 26A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. 27Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne is szorongjon! 28Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: elmegyek, de majd visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, csak örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. 29Előre megmondtam, mielőtt megtörtént volna, hogy amikor megtörténik, higgyetek. 30Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme; 31rajtam ugyan nincs hatalma, csak így tudja meg a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, amint meghagyta nekem az Atya. Keljetek föl, menjünk innét!”

KNB SZIT STL BD RUF KG