10Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem? A tanítást, amit hirdetek nektek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. 11Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább tetteimért higgyetek.
Jézus megígéri a Szentlelket.
12Bizony, bizony mondom nektek: aki bennem hisz, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amiket én magam teszek, sőt nagyobbakat is fog tenni azoknál, mert én az Atyához megyek. 13Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. 14Ha pedig tőlem kértek valamit nevemben, azt is meg fogom tenni. 15Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. 16Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vígasztalót ad nektek: az igazság Lelkét, aki mindörökké veletek marad. 17A világ nem kapja meg őt, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert bennetek lesz.Egyesülés Jézussal.
18Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok. 19Rövid idő még, és a világ nem lát engem többé. De ti láttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok. 20Azon a napon megtudjátok, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem és én tibennetek. 21Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom őt én is és kinyilatkoztatom magamat neki.”