Keresés a Bibliában

15Aki velem beszélt, arany mérőnádat tartott kezében, hogy fölmérje a várost, kapuit és falát. 16A város négyszögben épült, hossza akkora, mint szélessége. 17Fölmérte a várost az (arany) náddal: tizenkétezer stádium volt. Hossza, magassága és szélessége egyenlő. Megmérte falát: száznegyvennégy könyök, emberi mérték szerint, ami az angyal mértéke is. 18A falak jáspisból épültek, a város pedig tükörfényes színaranyból. 19A város falának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, 20az ötödik szárdonix, a hatodik kárneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. 21A tizenkét kapu tizenkét drágagyöngy: mindegyik kapu egy-egy drágagyöngyből. A város utcái tükörfényes színaranyból voltak. 22Templomot nem láttam benne. Az Úr, a mindenható Isten, és a Bárány a temploma. 23A városnak nincs szüksége sem napvilágra, sem holdsugárra: Isten dicsősége világítja meg, fénye pedig a Bárány. 24Világosságában járnak a nemzetek, és a föld királyai hódolnak neki. 25Kapuit nem zárják be soha, hiszen nincs is ott éjszaka. 26Kincseikkel és értékeikkel neki adóznak a nemzetek. 27De nem léphet be oda tisztátalan szentségtörő és hazug, csak az, aki föl van jegyezve a Bárány életkönyvébe.

KNB SZIT STL BD RUF KG