19Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Istennek háza népe. 20Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek maga Krisztus Jézus a szegletköve. 21Benne kapcsolódik egybe az egész épület, s emelkedik az Úr szent templomává. 22Benne épültök egybe ti is a Lélek által Isten hajlékává.
Pál küldetése.
3 1Ennek szolgája vagyok értetek, pogányokért, én Pál, Krisztus Jézus foglya. 2Hiszen hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. 3Kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot, amint föntebb röviden megírtam. 4Ha elolvassátok, megérthetitek, hogy megismertem Krisztus titkát, 5amelyről a korábbi időkben nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta a Lélek: 6eszerint a pogányok Krisztus Jézusban társörökösök, egy testhez tartozók és az evangélium által az ígéret részesei. 7Ennek szolgája lettem Isten kegyelmi adományából, amelyet hathatós erejével juttatott nekem.