22Mindent lába elé vetett és az egész egyház fejévé tette őt: 23ez az ő teste és teljessége, aki mindent mindenben betölt.
A keresztény méltóság.
2 1Ti vétkeitek és bűneitek miatt halottak voltatok. 2Így éltetek annakidején a világ szokása szerint, a légűrben uralkodó fejedelem hatalma alatt. Ez az a lélek, amely most a hitetlenség fiaiban működik. 3Köztük éltünk egykor mi is testi vágyainkban, s megtettük, amit a test és az érzékek kívántak. Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember.