A megváltás isteni műve
2Krisztus Jézus híveinek. Kegyelem nektek és békesség, Atyánktól, az Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma felettünk, akik hívőkké lettünk. Nagyszerű erejének hatását Krisztuson mutatta meg,Pál küldetése.
3 1Ennek szolgája vagyok értetek, pogányokért, én Pál, Krisztus Jézus foglya. 5amelyről a korábbi időkben nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta a Lélek: