Keresés a Bibliában

50A zsidók azonban fölbujtották az előkelő istenfélő asszonyokat és a város elöljáróit, s üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, kiutasították őket arról a vidékről. 2Egy adramitteni hajóra szálltunk föl, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. Velünk tartott a tesszalonikai macedón Arisztarhusz is. 3Másnap megérkeztünk Szidonba. Júliusz emberségesen bánt Pállal és megengedte, hogy fölkeresse barátait, s hogy azok gondját viselhessék. 4Innen továbbindulva az ellenszél miatt Ciprus túlsó partja mellett hajóztunk el, 5majd a kilíkiai és pamfíliai tengeren keresztülhaladva a líciai Mírába érkeztünk. 6A százados itt egy Itáliába induló alexandriai hajóra talált, s arra szállított át minket. 7Hajónk több napon át lassan haladt előre, s csak nagy nehezen jutottunk el Knídosz elé. Mivel a szél gátolt minket, Szalmóné táján Kréta alá hajóztunk. 8Üggyel-bajjal haladtunk a partok mellett s végül egy Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ennek közelében fekszik Lászája városa. 9Az idő igen eljárt, és a hajózás már nem volt biztonságos, hiszen a böjt is elmúlt már. Ezért Pál figyelmeztette őket:

KNB SZIT STL BD RUF KG