Keresés a Bibliában

Bevezetés

Címzés és apostoli üdvözlet.

1 1Pál, Isten akaratából a Krisztus Jézusban való élet hirdetésére Krisztus Jézus apostola, Timóteusnak, szeretett fiának. 2Kegyelem, irgalom és békesség Istentől, az Atyától és Urunktól, Krisztus Jézustól.

Hálaadás.

3Hálát adok Istennek, akinek, mint őseim, tiszta lelkiismerettel szolgálok, és éjjel-nappal szüntelen megemlékezem rólad imádságaimban. 4Ilyenkor könnyeidre gondolva szeretnélek látni, hogy öröm töltsön el.

Hűség az Úr szolgálatában

5Eszembe jut ugyanis őszinte hited, amely előbb nagyanyádban Loiszban, majd anyádban Eunikében élt, és biztosan tudom, hogy benned is él.

Az evangélium bátor hirdetése.

6Ezért figyelmeztetlek, szítsd föl magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem által benned van. 7Hiszen Isten nem a félénkség lelkét, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. 8Ne szégyelld tehát az Urunk mellett szóló tanúságtételt, sem engem, aki fogoly vagyok érte, hanem, Isten erejében bízva, viseld el a szenvedéseket velem együtt az evangéliumért. 9Hiszen megmentett minket és szent hivatással meghívott, nem ugyan tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelme által, amelyet Krisztus Jézusban örök idők előtt adott nekünk. 10Ez most Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által nyilvánvalóvá is lett: ő legyőzte a halált, s az evangélium által fölragyogtatta a halhatatlan életet. 11Ennek hirdetője, apostola és tanítója lettem én. 12Ezért szenvedtem ezt is, de nem szégyellem, mert tudom, kinek hiszek és meg vagyok győződve, hogy a rám bízott javakat ő megőrzi addig a napig.

KNB SZIT STL BD RUF KG