Keresés a Bibliában

20Isten valamennyi ígérete igenné lett benne. Ezért hangzik föl általa az ajkunkon az amen Isten dicsőségére. 21Aki pedig minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban: Isten az. 22Ő az, aki pecsétjével megjelölt minket és foglalóul szívünkbe árasztotta a Lelket.

Szerető kímélete.

23Istent hívom tanúságul magam mellett: csak irántatok való kíméletből nem mentem el eddig Korintusba. 24Hiszen nem hiteteken keresztül akarunk uralkodni rajtatok, inkább örömötöknek szeretnénk munkatársai lenni. Ti ugyanis a hitben szilárdan álltok.

KNB SZIT STL BD RUF KG