Keresés a Bibliában

A rabszolgák kötelességei.

6 1Mindazok, akik a rabszolgaság igájában görnyednek, tartsák gazdájukat teljes tiszteletben, hogy ne káromolja Isten nevét és tanításukat. 2Akinek pedig hívő gazdája van, ne hanyagolja el kötelességét vele szemben azért, mert testvére, hanem annál szívesebben szolgáljon neki, mert hívő, mert Isten előtt kedves és a javát akarja. Ezt tanítsd, erre buzdíts!

Óvás a kapzsiságtól.

3Ha valaki ellenkezőt tanít, s nem követi Urunk Jézus Krisztus üdvös igéit és az istenes tanítást, 4az elvakult és semmit sem ért. Fölösleges kérdéseken és szavakon nyargal, amiből csak irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszhiszemű gyanúsítás 5és zavart eszű, igazság híján lévő emberek torzsalkodása származik, akik jövedelmi forrásnak tekintik az istenfélő életet. 6Mindenesetre az istenfélő élet bőséges nyereség forrása, ha megelégedés kíséri. 7Hiszen semmit sem hoztunk e világra, s nem is vihetünk el semmit. 8Ha ennivalónk és ruhánk van, elégedjünk meg vele. 9Aki meg akar gazdagodni, kísértésbe esik, (az ördög) kelepcéjébe, és sok oktalan meg káros kívánságba, melyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. 10Minden baj gyökere ugyanis a pénz vágya. Néhányan törik magukat utána, ezért a hittől elpártoltak és sok bajba keveredtek.

KNB SZIT STL BD RUF KG