Keresés a Bibliában

Óvás a tévtanítóktól.

4 1A Lélek azonban világosan mondja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, s megtévesztő szellemekre meg ördögi tanításra hallgatnak. 2Ezek képmutató hazudozók, akiknek megbélyegzett a lelkiismeretük. 3Tiltják a házasságkötést és bizonyos ételeket is, pedig ezeket Isten azért teremtette, hogy a hívők, akik fölismerték az igazságot, hálaadással fogyasszák. 4Hiszen Isten minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz,

Egyéni magatartás

5mert Isten igéje és az imádság megszenteli.

Példaadó élet.

6Ha ezt magyarázod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, mert annak a hitnek és helyes tanításnak igéi táplálnak, amelyet híven követtél. 7Vesd el a képtelen, vénasszonyos meséket, gyakorold magadat inkább az istenfélelemben. 8A test gyakorlásának ugyanis kevés a haszna, de az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kíséri. 9Igaz beszéd ez és teljes hitelt érdemel. 10Hiszen ezért fáradunk és küszködünk, mert bízunk az élő Istenben, aki minden embernek, elsősorban a hívőknek üdvözítője. 11Ezt hirdesd, ezt tanítsd! 12Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, de légy is a hívek példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban. 13Amíg odaérek, legyen gondod a fölolvasásra, a buzdításra és a tanításra. 14El ne hanyagold a benned lévő kegyelmet, amit akkor kaptál, amikor elhangzott a prófétai szó és a presbiterek fejedre tették a kezüket. 15Ezekben gyakorold s ezeknek szenteld magadat, hogy haladásod mindenki előtt nyilvánvaló legyen. 16Ügyelj magadra és a tanításra. Légy állhatatos benne. Ha így teszel, magadat is, hallgatóidat is üdvösségre segíted.

KNB SZIT STL BD RUF KG