Keresés a Bibliában

8Mert mondom: Krisztus a zsidóság szolgájává lett az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket. 9A népek pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent, ahogyan meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.” 10Ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.” 11És ezt is: „Dicsérjétek, ti népek mind, az Urat, és dicsőítse őt minden nép.” 12Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.” 13A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.

KNB SZIT STL BD RUF KG