20 1A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. 2Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!” 3Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. 5Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. 6Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, 7és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. 8Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. 9Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. 10A tanítványok ezután hazamentek.