Keresés a Bibliában

7Akkor az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „Ezt a földet utódaidnak adom.” Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. 5Aztán kivezette, és ezt mondta neki: „Nézz föl az égre és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket.” Majd hozzáfűzte: „Ilyen lesz a nemzetséged.” 7Ismét szólt hozzá: „Én vagyok Isten, aki kihívtalak a kaldeai Urból, hogy ezt a földet adjam birtokul.” 13Ő azonban így szólt Ábrámhoz: „Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fognak nekik, azok pedig elnyomják őket 400 esztendeig. 14De én megítélem azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell. Akkor javakban bővelkedve vonulnak ki onnan. 15Te azonban békében térsz meg atyáidhoz, és magas korban temetnek el. 16A negyedik nemzedékben térnek ide vissza, mivel az amoriták bűne még nem teljes.” 17Mikor a nap lenyugodott és beállt a sűrű sötétség, füstölő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami ment végig ezek között a darabok között. 18Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal és így szólt: „Utódaidnak adom ezt a földet, Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig: 19a kenitákat és kenizitákat, a kadmonitákat, 20hettitákat, perizitákat és refaitákat, 21az amoritákat, kánaániakat, girgasitákat és jebuzitákat.” 4Szichem így szólt apjához, Hámorhoz: „Szerezd meg nekem ezt a lányt, hogy a feleségem legyen.”

KNB SZIT STL BD RUF KG