26Azt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: 27„Meddig zúgolódik még ellenem ez a mihaszna közösség? Hallottam, amint Izrael fiai zúgolódtak ellenem. 28Mondd meg nekik: Amint igaz, hogy élek – az Úr mondja! –, amint nyíltan kifejezésre juttattátok előttem, úgy fogok bánni veletek. 29Testeteket elnyeli a puszta, akiket számba vettetek húsz évtől fölfelé, mivel zúgolódtatok ellenem. 30Sose juttok el arra a földre, amelyen azt akartam volna, hogy éljetek. Erre, íme, esküre emeltem a kezem! – kivéve Kalebet, Jefunne fiát és Józsuét, Nun fiát. 31Hanem kisgyermekeiteket, akikről azt mondtátok, hogy zsákmányul esnek, őket elvezérelem oda, s megismerik azt a földet, amelyet ti ócsároltatok. 32A ti testeteket ellenben elnyeli a puszta. 33Fiaitoknak meg negyven esztendeig pásztorkodniuk kell a pusztában, s bűnhődniük hűtlenségetekért, egészen addig, míg testetek teljesen el nem enyészik. 34Azoknak a napoknak a száma ugyanis, amelyek folyamán kifürkésztétek az országot, negyvenet tesz ki, minden napért egy évet számítva, negyven esztendeig kell bűneitekért vezekelnetek, hogy megtudjátok, mit jelent az, ha én elfordulok. 35Én, az Úr beszéltem. Ezt teszem ezzel az elvetemült közösséggel, amely összecsődült ellenem: Ebben a pusztában kell megérniük életük végét, és itt kell meghalniuk!”