21De valóban, amint igaz, hogy élek, s amint igaz, hogy az Úr dicsősége elárasztja az egész földkerekséget, 22azok az emberek, akik látták dicsőségemet s azokat a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában mutattam, s mégis már vagy tízszer próbára tettek, s nem hallgattak szavamra, 23nem látják meg azt a földet, amelyet atyáiknak esküvel ígértem; senki se látja meg azok közül, akik gyaláztak. 24Hanem szolgámat, Kalebet, mivel más lelkület töltötte el, s egészen mellettem állt, elvezérelem arra a földre, amelyen járt, s utódai birtokukba is veszik. 29Testeteket elnyeli a puszta, akiket számba vettetek húsz évtől fölfelé, mivel zúgolódtatok ellenem. 30Sose juttok el arra a földre, amelyen azt akartam volna, hogy éljetek. Erre, íme, esküre emeltem a kezem! – kivéve Kalebet, Jefunne fiát és Józsuét, Nun fiát. 31Hanem kisgyermekeiteket, akikről azt mondtátok, hogy zsákmányul esnek, őket elvezérelem oda, s megismerik azt a földet, amelyet ti ócsároltatok. 32A ti testeteket ellenben elnyeli a puszta. 33Fiaitoknak meg negyven esztendeig pásztorkodniuk kell a pusztában, s bűnhődniük hűtlenségetekért, egészen addig, míg testetek teljesen el nem enyészik. 34Azoknak a napoknak a száma ugyanis, amelyek folyamán kifürkésztétek az országot, negyvenet tesz ki, minden napért egy évet számítva, negyven esztendeig kell bűneitekért vezekelnetek, hogy megtudjátok, mit jelent az, ha én elfordulok.