Keresés a Bibliában

Péter tagadásának megjövendölése.

30Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák hegyére. 31Akkor Jézus mondta: „Ma éjszaka mindnyájan megbotránkoztok bennem. Írva van: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai. 32De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” 33Péter fogadkozott: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én nem botránkozom meg soha.” 34Jézus csak ennyit mondott: „Bizony mondom neked, még az éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.” 35Péter erősködött: „Még ha meg kell is veled halnom, akkor sem tagadlak meg.” Ugyanígy beszélt a többi tanítványa is.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Péter tagadásának megjövendölése.

31Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. 32De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” 33„Uram – felelte –, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.” 34Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”

Ima a Getszemáni kertben.

39Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák hegyére. A tanítványok is elkísérték.

KNB SZIT STL BD RUF KG