Keresés a Bibliában

31Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. 32De más tesz mellettem tanúságot, s tudom, hogy az a tanúság, amelyet tesz mellettem, az igaz. 33Jánoshoz fordultatok, s ő tanúságot tett az igazságról. 34Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. 35(János) égő és világító lámpa volt, de csak ideig-óráig akartatok a fényében gyönyörködni. 36De nekem olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a végbevitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött. 37Tehát maga az Atya tesz mellettem tanúságot, aki küldött. Ám ti sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok, 38s szava nem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, aki küldött. 39Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, 40mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. 41Dicsőítést nem fogadok el az emberektől. 42Ismerlek benneteket, nincs meg bennetek az Isten szeretete. 43Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok. 44Hogyan is hihetnétek, amikor egymást dicsőítitek, de azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek? 45Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. 46Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. 47De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?”

KNB SZIT STL BD RUF KG