2Erre a király meghagyta, hogy hívják elő a tudósokat és a varázslókat, a bűvészeket és a káldeusokat, hogy fejtsék meg a király álmát. Amikor megérkeztek és a király elé álltak, 5De a király azt felelte a káldeusoknak: „Eltökélt szándékom, hogy ha nem mondjátok meg nekem az álmot és jelentését, darabokra vágatlak benneteket, házatokat pedig szemétdombbá változtatom.
9Harbona, az egyik eunuch, aki épp szolgálatára volt a királynak, így szólt: „Lám, Ámán házában áll egy 50 könyök magas bitófa, amelyet Ámán Mardokeus számára készíttetett, aki a király javát szolgálta.” A király elrendelte: „Akasszátok fel rá!” 13Eszter így szólt: „Ha a király jónak látja, engedje meg a Szuzában élő zsidóknak, hogy holnap is megtehessék, amit ma megtehettek, Ámán tíz fiát meg köttesse akasztófára.”
29Ezennel rendeletet bocsátok ki: Minden nép, nemzet és nyelv! Aki káromolja Sadrak, Mesak és Abednegó Istenét, azt vágják darabokra, háza meg változzék szemétdombbá! Nincs ugyanis más Isten, aki ki tudna szabadítani a szorongattatásból.”