A sunemi asszony és fia.

⁸Elizeus egy nap elindult és átment Sunembe. Ott lakott egy előkelő asszony, aki meghívta asztalához, s így ahányszor csak átment, mindig betért hozzá enni. ⁹Az (asszony) így szólt férjének: „Nézd, tudom, hogy Istennek szent embere az, aki mindig betér hozzánk. ¹⁰Rendezzünk hát be neki a tetőn egy kis szobát, tegyünk bele ágyat, asztalt, széket meg mécsest, s ahányszor csak betér hozzánk, fölmehet majd ebbe a fönti szobába és lefekhet.” ¹¹Történt, hogy egy nap megérkezett, betért a fönti szobába és lefeküdt. ¹²Aztán így szólt szolgájához, Gechaszihoz: „Hívd ide sunemi asszonyunkat!” Odahívta, s az oda is állt (Gechaszi) elé. ¹³Erre meghagyta: „Mondd meg neki: Te annyi gondot vállaltál miattunk. Mit tehetnénk érted? Lehetne talán egy szót szólni érdekedben a királynál vagy a sereg vezérénél?” Azt felelte: „Nemzetségem körében élek.” ¹⁴Tovább kérdezte hát: „Mégis, mit lehetne tenni érted?” Gechaszi így válaszolt: „Ó, nincs neki fia és a férje öreg.” ¹⁵Erre megparancsolta: „Hívd ide!” Odahívta, az be is lépett az ajtón. ¹⁶Akkor így szólt hozzá: „Egy esztendő elteltével ilyen idő tájt fiút dajkálsz.” Azt felelte: „Nem uram, ne ámítsd szolgálódat!” ¹⁷De az asszony áldott állapotba került, és az Elizeus által megnevezett időben fiút szült. ¹⁸Amikor a fiú már nagy volt, történt, hogy egy nap kiment apjához az aratók közé. ¹⁹Így panaszkodott apjának: „A fejem, a fejem!” Az meghagyta az egyik szolgának: „Vidd vissza anyjához!” ²⁰Fogta hát és anyjához vitte. Délig ölében feküdt, aztán meghalt. ²¹Erre fölment, Isten embere ágyára fektette, rázárta az ajtót és kiment. ²²Aztán hívatta férjét és kérte: „Küldj ide nekem egy szolgát és egy nőstényszamarat! Elmegyek Isten emberéhez, s hamarosan vissza is térek.” ²⁷„Igen” – felelte. De mihelyt odaért Isten emberéhez a hegyre, átkarolta lábát. Gechaszi odalépett, hogy ellökje onnan. Az Isten embere azonban azt mondta: „Hagyd csak! Szomorú a lelke, s az Úr elrejtette előlem, nem tárta fel előttem.” ²⁸Akkor (az asszony) így szólt: „Hát kértem én fiút uramtól? Nem azt mondtam inkább: Ne ébressz bennem csalóka reményeket?” ²⁹Erre így szólt Gechaszihoz: „Övezd fel derekadat, vedd kezedbe botomat, és menj el! Ha találkozol valakivel, ne köszöntsd, s ha valaki köszönt, ne viszonozd. Aztán tedd botomat a fiú arcára.” ³⁰A fiú anyja azonban így szólt: „Úgy igaz, ahogy az Úr él és úgy igaz, amint te élsz: nem tágítok!” Erre elindult és követte. ³¹Gechaszi azonban előrement és a fiú arcára tette a botot. De semmi nesz, semmi jele az életnek. Visszafordult hát, eléje ment és jelentette: „Nem ébredt fel a fiú!” ³²Amikor Elizeus belépett a házba, a fiú ott feküdt holtan az ágyán. ³³Bement, magára zárta az ajtót és az Úrhoz könyörgött. ³⁴Aztán fölment az ágyra és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett. ³⁵Akkor fölállt és le-föl járkált a szobában, majd újra fölment és hétszer ráborult. Végül tüsszentett a fiú és kinyitotta a szemét. ³⁶Erre szólt Gechaszinak. Azt mondta neki: „Hívd ide sunemi asszonyunkat!” Az szólt neki, és (az asszony) be is ment hozzá. ³⁷Akkor azt mondta neki: „Vedd a fiadat!” Az eléje lépett, a lábához borult, s földig hajolt előtte. Aztán vette a fiát és kiment.

KNB SZIT STL BD RUF KG