Keresés a Bibliában

5. ÚJABB ARÁM HÁBORÚ

Acháb hadat vezet Ramot ellen.

22 1Három évig nyugalom volt, nem dúlt háború Arám és Izrael között. 2A harmadik esztendőben azonban Júda királya, Jehosafát elment látogatóba Izrael királyához. 3Akkor Izrael királya így szólt szolgáihoz: „Tudjátok jól, hogy Gileádban Ramot hozzánk tartozik, s mi ülünk tétlenül, ahelyett, hogy kiragadnánk Arám kezéből.” 4Majd Jehosafáthoz fordult: „Hadba vonulsz velem a gileádi Ramot ellen?” Jehosafát azt felelte Izrael királyának: „Ott leszek, éppen úgy, mint te, népem, mint a te néped, lovaim, mint a te lovaid.”

Az álpróféták győzelmet jövendölnek.

5Aztán ezt mondta Jehosafát Izrael királyának: „Kérj előbb útmutatást az Úrtól!” 6Izrael királya összehívta hát a prófétákat, mintegy négyszáz embert, és így szólt hozzájuk: „Hadba vonuljak a gileádi Ramot ellen, vagy mondjak le róla?” Ezt a választ adták: „Vonulj fel, az Úr a király kezébe adja!” 7Jehosafát azonban így szólt: „Nincs itt véletlenül az Úrnak valamelyik prófétája, hogy megkérdezhetnénk?” 8„Van itt egy – válaszolta Izrael királya Jehosafátnak –, aki által megkérdezhetnénk az Urat, bár a magam részéről nem kedvelem, mert sose jövendöl nekem jót, mindig csak rosszat: Jimla fia, Michajehu.” Jehosafát azonban megjegyezte: „Ne beszéljen így a király!” 9Izrael királya erre hívatta egyik udvari emberét és azt mondta neki: „Hozd ide gyorsan Jimla fiát, Michajehut!” 10Míg Izrael királya és Júda királya teljes díszben a trónjukon ültek, Szamária kapuja előtt a szabadban, s próféták előttük, mind prófétai elragadtatásban. 11Kenaana fia, Cidkija vasszarvakat csinált magának és felkiáltott. „Ezt mondja az Úr: Ilyenekkel győzöd le Arámot a teljes pusztulásig!” 12S a többi próféta is hasonlóképpen jövendölt: „Vonulj hadba a gileádi Ramot ellen, győzöl, az Úr a király kezébe adja!”

Michajehu vereséget jövendöl.

13A küldönc, aki elment Michajehuért, azt mondta neki: „Lásd, a próféták szavai egybehangzóan kedvezők a király számára. Ezért a te szavad is legyen egy az ő szavukkal: Jövendölj jót!” 14Michajehu azonban azt felelte: „Amint igaz, hogy az Úr él: azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem.” 15Amikor a király elé ért, a király így szólt hozzá: „Michajehu, hadba vonuljunk a gileádi Ramot ellen, vagy mondjunk le róla?” Azt válaszolta: „Vonulj! Győzelmet aratsz, az Úr a király kezébe adja!” 16A király azonban megkérdezte: „Hányszor eskesselek meg, hogy csak az igazat mondod az Úr nevében?” 17Erre megszólalt: „Látom egész Izraelt, szétszórva a hegyen, mint a pásztor nélkül maradt nyájat. S az Úr ezt mondja: Nincs gazdájuk, térjen hát vissza ki-ki békében házába!” 18Izrael királya Jehosafáthoz fordult: „Hát nem megmondtam, hogy sose jövendöl nekem jót, hanem mindig csak rosszat?” 19De az folytatta: „Halld hát az Úr szavát: Láttam az Urat, a trónján ült, az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és a balján. 20S azt mondta az Úr: Ki veszi rá Achábot, hogy hadba vonuljon és Ramotnál, Gileádban elessen? Az egyik ezt mondta, a másik azt mondta, 21míg végül az Úr elé állt a lélek és így szólt: Én veszem rá. S az Úr megkérdezte: Milyen úton-módon? Hogyan? 22Elmegyek – felelte –, és a hazugság lelke leszek a prófétái ajkán! Erre azt mondta neki: Vedd hát rá, hiszen képes vagy rá! Csak menj, és tedd meg! 23S lám, az Úr valóban a hazugság lelkét adta ezeknek a te prófétáidnak az ajkukra, mert az Úr a vesztedet határozta el.” 24Erre Kenaana fia, Cidkija odalépett, arcul ütötte Michajehut és így szólt: „Hogyan? Elhagyott volna az Úr lelke, hogy tehozzád szóljon?” 25Michajehu azt felelte: „Magad tudod meg azon a napon, amikor majd helységből helységbe futsz, hogy elrejtőzz.” 26Izrael királya erre megparancsolta: „Fogjátok el Michajehut, vigyétek a város parancsnokához, Amonhoz és Joáshoz, a király fiához, 27aztán jelentsétek: Ezt parancsolja a király: Vessétek ezt az embert börtönbe, s csak kenyéren és vízen tartsátok, míg szerencsésen haza nem térek!” 28Michajehu azonban így szólt: „Ha szerencsésen hazatérsz, akkor nem az Úr szólt általam.”

Acháb halála Ramotnál.

29Izrael királya és Júda királya, Jehosafát így hadba vonult a gileádi Ramot ellen. 30Izrael királya azonban így szólt Jehosafáthoz: „Álruhába öltözöm, (úgy) indulok harcba, de te tartsd meg a magad öltözékét.” Izrael királya tehát álruhát öltött és harcba szállt. 31Arám királya megparancsolta harci szekerei parancsnokainak: „Ne támadjatok senkire, se kicsire, se nagyra, csak Izrael királyára!” 32Amikor a harci szekerek parancsnokai meglátták Jehosafátot, azt gondolták: ez senki más, mint Izrael királya, azért rátámadtak. Jehosafát kiáltozott. 33Erre a harci szekerek parancsnokai észrevették, hogy nem Izrael királya, és odébb álltak. 34De egy ember vaktában kifeszítette íját, s eltalálta Izrael királyát a mellvért és az öv között. Erre megparancsolta a szekere hajtójának: „Fordulj meg és vigyél ki az ütközetből, mert megsebesültem!” 35A harc azonban egyre hevesebbé vált azon a napon, a király kénytelen volt a szekéren állva maradni, szemben az arámokkal. Estére meghalt. Sebéből a vér a kocsi aljára folyt. 36Naplementekor kiáltás hallatszott a táborban: „Vissza! Ki-ki a maga városába, ki-ki a maga földjére!

KNB SZIT STL BD RUF KG