Keresés a Bibliában

2Hat nappal később Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felvitte hármójukat egy magas hegyre. Ott előttük elváltozott. 3Ruhái olyan tündöklő fehérré lettek, amilyenre földi kelmefestő nem tud fehéríteni. 4És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. 5Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak:
– Rabbi, jó nekünk itt lenni! Csináljunk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek!
6Nem tudta ugyanis, mit mondjon, mivel annyira meg voltak rémülve. 7Jött egy felhő, amely beborította őket, és hang jött a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” 8Hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust.

KNB SZIT STL BD RUF KG