²¹Amikor Jézus ismét átkelt [a bárkával] a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt köréje, és ő a tenger partján maradt. ²²Az egyik zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, jön hozzá. Meglátva őt a lába elé borul, ²³és esedezve kéri:
– A kislányom a halálán van. Jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon!
²⁴Elindult vele. A nagy sokaság is követte, és tolongott körülötte.
³⁵Még beszélt, amikor a zsinagógai elöljáró házától érkezők ezt mondták:
– A lányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?
³⁶Jézus meghallotta, amit mondtak. Így szólt a zsinagógai elöljáróhoz:
– Ne félj, csak higgy!
³⁷Senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. ³⁸Megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához. Látta a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat. ³⁹Bement, és így szólt hozzájuk:
– Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.
⁴⁰Erre csak nevettek rajta.
Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele levőket, s bement oda, ahol a gyermek volt. ⁴¹Megfogta a gyermek kezét, és ezt mondta neki:
– Talita kum! – ami azt jelenti: „Lányka, neked mondom, kelj fel!”
⁴²A lányka [azonnal] felállt, és járt kelt. Tizenkét éves volt. Azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. ⁴³Szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja. Aztán szólt, hogy adjanak enni a lánynak.

KNB SZIT STL BD RUF KG