Keresés a Bibliában

13Ezt a nemrég még vak embert a farizeusok elé vezették. 14Az a nap pedig, amelyen Jézus sarat csinált, és megnyitotta a szemét, szombat volt. 15Ekkor a farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ezt mondta nekik:
– Sarat tett a szememre, megmosakodtam, és látok.
16Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták:
– Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.
Mások így szóltak:
– Hogyan tehet bűnös ember ilyen jeleket?
És megoszlás támadt köztük. 17Ezért ismét a vakhoz fordultak:
– Te mit mondasz róla? Hiszen megnyitotta a szemed!
– Próféta – válaszolta.
18A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt, és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit, 19és meg nem kérdezték tőlük:
– A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát?
20Szülei így válaszoltak:
– Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született, 21de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, elég idős már, majd ő beszél a saját nevében.
22Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából. 23Ezért mondták a szülei: „Elég idős már, kérdezzétek őt!”
24Másodszor is odahívták tehát a nemrég még vak embert, és ezt mondták neki:
– Dicsőítsd Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.
25– Hogy bűnös-e, nem tudom – válaszolta. – Egyet tudok: vak voltam, és most látok.
32Amióta világ a világ, nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. 33Ha ez az ember nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni.
34Erre így feleltek neki:
– Te, aki mindenestül bűnben születtél, még te akarsz minket tanítani?
És elzavarták.
35Meghallotta Jézus, hogy elzavarták, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle:
– Hiszel az Emberfiában?
36Ki az, Uram, hogy higgyek benne? – kérdezte.
37Már láttad – mondta neki Jézus. – Aki veled beszél, ő az.
38Hiszek, Uram – mondta, és leborulva imádta őt.
39Jézus ezt mondta:
– Ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.
40Meghallották ezeket a szavakat a farizeusok, akik a közelében voltak, és ezt kérdezték tőle:
– Talán mi is vakok lennénk?
41Jézus ezt mondta nekik:
– Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök. Mivel azonban most azt mondjátok: „látunk”, megmarad a bűnötök.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

9,24 Azaz: Isten színe előtt valld meg az igazat!