Keresés a Bibliában

4 1Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltóan ahhoz a meghíváshoz, amelyet kaptatok: 2teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel! Viseljétek el egymást szeretettel!
3Buzgólkodjatok azon, hogy a Lélek egységét a béke kötelékével megtartsátok! 4Egy a test, és egy a Lélek, ahogy meghívásotok is egy reményre szól. 5Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, 6mindeneknek egy az Istene és Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van.
7Mindegyikünk számára Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott kegyelem. 8Ezért mondja az Írás: Fölment a magasságba, foglyokat vitt magával, és ajándékot adott az embereknek. 9Az pedig, hogy „fölment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. 10Ugyanaz, aki leszállt, és az, aki „fölment”, följebb minden egeknél, hogy betöltse a mindenséget. 11És ő „adott” némelyeket apostolok, másokat próféták, ismét másokat evangélisták vagy pásztorok és tanítók gyanánt, 12hogy fölkészítsék a szenteket szolgálatuk végzésére, Krisztus testének építésére, 13amíg el nem jutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15hanem az igazságot szólva a szeretetben minden tekintetben felnövekedjünk hozzá, aki a fej: Krisztus. 16Belőle kiindulva az egész test, szép rendben illeszkedve és kapcsolódva a különféle ízületek segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön a szeretetben.
17Mondom, és nyomatékkal kérem tehát az Úrban: ne éljetek többé úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint! 18Értelmükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tévelygésükben, és megkeményedett a szívük. 19Erkölcsi érzékükben eltompulva szabadosságra vetemedtek, és telhetetlen vágyakozással mindenféle tisztátalanságot követnek el. 20Ti azonban nem így ismertétek meg Krisztust, 21hiszen hallottatok róla, és tanítást kaptatok felőle a Jézusban megvalósult igazságnak megfelelően. 22Vessétek le korábbi életmódjával együtt a csalárd vágy által megrontott régi embert! 23Újuljatok meg lelketekben és értelmetekben! 24Öltsétek magatokra az Isten hasonlóságára, igaz mivoltban és igaz szentségben teremtett új embert!

KNB SZIT STL BD RUF KG