4
1Egyébként pedig, testvérek, kérünk és buzdítunk titeket az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, miként kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre.
2Hiszen tudjátok, hogy milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus megbízásából.
3Az ugyanis Isten akarata, hogy megszentelődjetek; hogy tartózkodjatok a paráznaságtól;
4hogy mindenki szentségben és tisztességgel tudja uralni testét,
5nem buja szenvedéllyel, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent;
6hogy senki se használja ki és ne csalja meg testvérét ebben a dologban, mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogy már korábban is megmondtuk nektek, és kérve kértünk titeket.
7Mert Isten nem tisztátalanságra hívott meg minket, hanem megszentelődésre.