13Erősítse meg a szíveteket, és tegye feddhetetlenné a szent életben Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk, Jézus Krisztus eljön minden szentjével! Ámen.
2Ne hanyagoljátok el a vendégszeretetet, mert ezáltal egyesek tudtukon kívül angyalokat láttak vendégül!
20A békesség Istene, aki az örök szövetség vére által visszahozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát,
10Mert Isten őt tette főpappá Melkizedek rendje szerint.
9Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt tegyétek, és veletek lesz a béke Istene!