Keresés a Bibliában

16Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. 17Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, 18és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. 19Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. 20A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.

Jézus bemutatása a templomban – Simeon és Anna

21Amikor pedig eljött a nyolcadik nap, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.

KNB SZIT STL BD RUF KG