Keresés a Bibliában

3Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. 12Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. 18Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust.

KNB SZIT STL BD RUF KG


39A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

KNB SZIT STL BD RUF KG


2Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.

KNB SZIT STL BD RUF KG


A keresztyén hit nem személyválogató

2 1Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. 8Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”, helyesen cselekedtek.Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”, helyesen cselekedtek.

Címzés, üdvözlés

1 1Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek. 22Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. 5Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért? 9De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket. 10Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezik. 11Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? 16Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz.

KNB SZIT STL BD RUF KG