Pál atyai szeretete a korinthusiak iránt
14Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet. 15Ha tanítómesteretek sok ezer volna is Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok Krisztus Jézusban.
Krisztus által Isten fiai vagyunk
4 1Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, 19gyermekeim, akiket újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek Krisztus. 2és a velem levő testvérek mindnyájan: Galácia gyülekezeteinek.
Címzés, üdvözlés
1 1Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola Isten választottaiért, hogy higgyenek, és megismerjék az igazságot az igazi kegyesség szerint 3igéjét pedig kijelentette a maga idejében az evangélium hirdetésével, amelyre megbízást kaptam a mi üdvözítő Istenünk rendeléséből.