Keresés a Bibliában

31Nemcsak folytatta Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeit, hanem feleségül vette Jezábelt, a szidóniak királyának, Etbaalnak a leányát, és Baalt kezdte tisztelni és imádni. 32Oltárt is állított neki a Baal-templomban, amelyet Samáriában épített. 33Készíttetett Aháb egy Aséra-szobrot is, és többet bosszantotta tetteivel Aháb az URat, Izráel Istenét, mint őelőtte Izráel bármelyik királya.
25Nem volt senki, aki annyira elvetemült lett volna, mint Aháb, aki folyton csak azt tegye, amit rossznak lát az ÚR, mert félrevezette a felesége, Jezábel. 26Igen sok utálatosságot követett el azzal is, hogy a bálványokat követte, éppen úgy, ahogyan az emóriak tették, akiket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől.

KNB SZIT STL BD RUF KG