Keresés a Bibliában

19Mivel tehát bízunk abban, testvérek, hogy Jézus vére által bemegyünk a szentélybe: 20ő új és élő utat nyitott meg számunkra a függönyön, azaz a saját testén keresztül.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

10,19 Amint a templomban a Szentek Szentjébe a Szentély függönyén keresztül lehetett bejutni, úgy kellett a Megváltó testét is átszúrni a kereszten. Az emberiség számára így lett Krisztus az új és élő út, amelyen keresztül eljuthatunk Istenhez. Ez az út nem csak átjáró, hanem eszköz is, Krisztus áldozatának eszköze. Számunkra pedig üdvösségünk útja, ha Krisztussal a hitben egyesülünk és egyedül az ő érdemeiben bízunk, nem saját tetteinkben.


6Jézus azt felelte neki: »Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

KNB SZIT STL BD RUF KG