Keresés a Bibliában

21Most azonban Isten igazvolta nyilvánvaló lett, függetlenül a törvénytől. A törvény és a próféták tanúságot tesznek róla. 22Istennek ez az igazvolta pedig a Jézus Krisztusba vetett hit által irányul mindazokra, akik hisznek benne; különbségtétel ugyanis nincsen. 23Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét. 24Ingyen igazulnak meg az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van, 25akit Isten rendelt vére által történő engesztelésül, a hit révén, hogy így kimutassa a maga igazvoltát, miután eltűrte az előző idő bűneit 26Isten béketűrésével, hogy kimutassa – mondom – a maga igazvoltát a mostani időben, s hogy ő maga igaz legyen, s megigazulttá tegye azt, aki Jézus Krisztus hitéből való.
27Lehet-e akkor dicsekedni? Ki van zárva! Melyik törvény által? A cselekedetek törvénye által? Nem, hanem a hit törvénye által. 28Mi ugyanis azt tartjuk, hogy az ember a hit által igazul meg a törvény cselekedetei nélkül. 29Vagy Isten csak a zsidóké volna, s nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is! 30Mert ugyanaz az egy Isten az, aki megigazulttá teszi a körülmetéltet a hitből, és a körülmetéletlent a hit által. 31Lerontjuk tehát a törvényt a hit által? Dehogyis! Ellenkezőleg: megerősítjük a törvényt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

3,31 Megerősítjük a törvényt: a törvényből még akkor sem származhatott megigazulás, ha betartották, mert a megigazulás Isten ajándéka. Mindenesetre, ha a törvényt betartották, ahogyan kellett, vagyis az ígéreteket adó Isten iránti engedelmességből, akkor mégis értékes volt. Isten ugyanis, bár a megigazulást nem a törvények betartásáért adja meg, megadja a hit miatt, amellyel a törvényt fogadják és teljesítik.