3
1Aztán megfordultunk, s felmentünk a Básán felé vivő úton. Ekkor kijött elénk Óg, Básán királya egész népével együtt, hogy megütközzék velünk Edráiban.
2Ám az Úr azt mondta nekem: ‘Ne félj tőle, mert a kezedbe adom egész népével és földjével együtt. Tégy vele úgy, ahogy Szihonnal, az amoritáknak azzal a királyával tettél, aki Hesebonban lakott.’
3Kezünkbe adta tehát az Úr, a mi Istenünk Ógot, Básán királyát is meg egész népét, s megvertük őket az utolsó szálig.
4Ugyanakkor feldúltuk minden városát, úgy, hogy nem volt város, amely megmenekült volna tőlünk: hatvan várost, az egész árgobi vidéket, amely Óg básáni birodalmához tartozott –
5ezek mind városok voltak, megerősítve igen magas falakkal, kapukkal és zárakkal –, azonkívül számtalan mezővárost, amelynek nem volt várfala.
6Aztán eltöröltük őket, mint ahogy Szihonnal, Hesebon királyával tettünk: eltöröltünk valamennyi várost, férfit, asszonyt és gyermeket,
11Óg, Básán királya volt ugyanis már csak hátra az Óriások nemzetségéből; még mutogatják vasból való ágyát, amely Ammon fiainak Rabbátjában van: hossza kilenc könyöknyi, szélessége négy, a férfikar könyöktávolságának mértéke szerint.
Jegyzetek
3,1 Vö. Szám 21,33-35.
3,11 A »vaságy« valószínűleg a király szarkofágját jelenti (talán fekete bazaltból?).