Keresés a Bibliában

15A nép pedig várakozott, és mindenki tanakodott szívében János felől, vajon nem ő-e a Krisztus. 16János így szólt mindnyájukhoz: »Én csak vízzel keresztellek titeket. De jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. 17Szórólapátja a kezében van, és megtisztítja szérűjét. A búzát összegyűjti a magtárjába, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti.«
18Még sok egyébre is intette a népet, és hirdette nekik az evangéliumot. 19Heródes pedig, a negyedes fejedelem, akit megrótt Heródiásért, testvérének feleségéért, és minden gonoszságért, amelyet Heródes cselekedett, 20mindezeket még azzal is tetézte, hogy Jánost börtönbe záratta.
21Történt pedig, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, 22és mint egy galamb, testi alakban leszállt rá a Szentlélek, s ez a szózat hangzott az égből: »Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem« .
(Iz 42,1)

KNB SZIT STL BD RUF KG