Keresés a Bibliában

20Azt felelte erre Ákán Józsuénak: »Bizony, vétkeztem az Úr, Izrael Istene ellen, ezt és ezt tettem. 21Láttam ugyanis a zsákmány között egy nagyon jó, karmazsin színű köntöst, kétszáz sékel ezüstöt és egy ötvensékeles aranyrudat. Megkívántam, elvettem, és elrejtettem a földben, a sátram közepén, és az ezüstöt a kiásott földdel befedtem.« 22Ekkor Józsue szolgákat küldött oda, s azok elfutottak sátrához, s megtaláltak mindent elrejtve azon a helyen, az ezüsttel együtt. 23Kihozták a sátorból, és elvitték Józsuéhoz és Izrael valamennyi fiához, s letették az Úr elé.
24Fogta erre Józsue Ákánt, Szerah fiát meg az ezüstöt, a köntöst és az aranyrudat, valamint fiait és lányait, marháit és szamarait és juhait meg magát a sátrat, s minden holmiját – egész Izraellel együtt – kivitte az Ákor völgybe. 25Ott azt mondta Józsue: »Mivel romlásunkra lettél, legyen romlásodra az Úr ezen a napon.« Erre egész Izrael megkövezte, és mindenét, amije volt, tűzzel megsemmisítette.

KNB SZIT STL BD RUF KG