40

¹Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!
– mondja a ti Istenetek.

²Szóljatok Jeruzsálem szívéhez,
és kiáltsátok neki,
hogy letelt szolgálata,
letörlesztette bűnét,
hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől
minden vétkéért!

³Egy hang kiált:
»Készítsétek a pusztában az Úr útját,
egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek!

⁴Minden völgy emelkedjék fel,
minden hegy és halom süllyedjen alá;
a göröngyös legyen egyenessé,
és a hegyláncok síksággá!

⁵Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége,
és meglátja minden test Isten üdvösségét.
Bizony, az Úr szája szólt.«

⁶Egy hang szól: »Kiálts!«
És mondtam: »Mit kiáltsak?«
Minden test csak fű,
és az ember minden dicsősége olyan, mint a fű virága.

⁷Elszárad a fű, elhervad a virág,
ha az Úr lehelete ráfúj.
Valóban csak fű a nép.

⁸Elszárad a fű, elhervad a virág,
de Istenünk szava megmarad örökre.

⁹Magas hegyre menj föl,
te, aki jó hírt viszel Sionnak!
Emeld fel erősen hangodat,
aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek!
Emeld fel, ne félj!
Mondd Júda városainak:
»Íme, a ti Istenetek!

¹⁰Íme, az Úristen hatalommal jön,
és karja uralkodik;
íme, fizetsége vele van,
és szerzeménye a színe előtt.

¹¹Mint pásztor, legelteti nyáját,
karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi,
az anyajuhokat gondosan vezeti.«

¹²Ki mérte meg markával a vizet,
és az eget arasszal ki mérte fel?
Ki mérte meg vékával a föld porát,
ki mérte le mérlegen a hegyeket,
és a dombokat mérlegserpenyőben?

¹³Ki irányította az Úr lelkét,
vagy ki volt tanácsadója, aki oktatta őt?

¹⁴Kivel tanácskozott, ki világosította fel,
és ki tanította őt az igazság ösvényére?
Ki tanította tudományra,
és az okosság útjára ki oktatta?

¹⁵Íme, a nemzetek olyanok, mint vízcsepp a vödrön,
és mint porszem a mérlegserpenyőn, annyit érnek;
íme, a szigetek, mint a por, annyit nyomnak.

¹⁶A Libanon nem elég a tűzgyújtásra,
és vadállata nem elég az égőáldozathoz.

¹⁷A nemzetek mind, mint a semmi, olyanok előtte,
üres semmiségnek számítanak neki.

¹⁸Kihez hasonlíthatnátok Istent,
vagy milyen képmást készíthetnétek róla?

¹⁹A bálványszobrot mesterember önti,
ötvös vonja be arannyal,
és olvaszt rá ezüstláncokat.

²⁰Aki túl szegény az adományhoz,
nem korhadó fát választ,
és hozzáértő mestert keres magának,
hogy bálványszobrot készítsen, amely nem inog meg.

²¹Vajon nem tudjátok, nem halljátok?
Nem hirdették kezdettől fogva nektek?
Nem értettétek meg a föld alapjait?

²²Az, aki a földkorong felett trónol,
melynek lakói olyanok, mint a sáskák;
aki kiteríti, mint a fátylat, az eget,
és kifeszíti, mint a sátrat lakóhelyül;

²³aki a fejedelmeket megsemmisíti,
a föld bíráit a semmivel teszi egyenlővé;

²⁴amikor még el sem ültették, el sem vetették őket,
és még gyökeret sem vert törzsük a földben,
máris rájuk fúj, és kiszáradnak,
és a szélvész, mint a pelyvát, elsodorja őket.

²⁵»Kihez hasonlíthatnátok engem,
hogy egyenlő volnék vele?« – mondja a Szent.

²⁶Emeljétek a magasba szemeteket,
és nézzétek: ki teremtette ezeket?
Aki előhozza szám szerint seregüket,
és mindnyájukat nevén szólítja;
nagy ereje és erős hatalma miatt
egyikük sem marad el.

²⁷Miért mondod, Jákob,
és miért szólsz így, Izrael:
»Rejtve van utam az Úr előtt,
és Istenem figyelmét igazságom elkerüli«?

²⁸Vajon nem tudod? Vagy nem hallottad?
Örökkévaló Isten az Úr,
aki a föld határait teremtette.
Nem fárad el, és nem lankad el,
bölcsessége kifürkészhetetlen.

²⁹Erőt ad a fáradtnak,
és az erőtlennek megsokasítja erejét.

³⁰Elfáradhatnak a fiatalok, és ellankadhatnak,
s az ifjak is megbotolva eleshetnek;

³¹de akik az Úrban bíznak,
új erőre kapnak,
szárnyra kelnek, mint a sasok,
futnak, és nem lankadnak el,
járnak, és nem fáradnak el.

41

¹Hallgassatok rám, szigetek,
és a népek kapjanak új erőre!
Lépjenek elő, aztán beszéljenek,
szálljunk perbe egymással!

²Ki támasztotta kelet felől azt,
akinek léptét győzelem kíséri?
Kiszolgáltatja színe előtt a nemzeteket,
és királyokat vet alá neki;
mint a por, olyanná teszi őket kardja,
mint elfújt pelyva, olyanná az íja.

³Üldözi őket, zavartalanul halad előre,
lába alig éri az ösvényt.

⁴Ki tette és művelte ezt?
Ki hívta a nemzedékeket kezdettől fogva?
Én, az Úr, az első,
de az utolsókkal is én vagyok.

⁵Látják a szigetek, és félnek,
a föld végei megremegnek,
közelednek és összejönnek.

⁶Egyik a másikat segíti,
és azt mondja testvérének: »Légy erős!«

⁷Bátorítja kovács az ötvöst,
a kalapáccsal dolgozó azt, aki az üllőt veri;
azt mondja a forrasztásról: »Jó lesz!«,
és megerősíti szegekkel, hogy ne inogjon.

⁸De te, Izrael, az én szolgám,
Jákob, akit kiválasztottalak,
barátomnak, Ábrahámnak ivadéka,

⁹te, akit magamhoz ragadtalak a föld végéről,
és legtávolabbi sarkából hívtalak el,
s azt mondtam neked: »Szolgám vagy,
kiválasztottalak, és nem vetlek el téged«,

¹⁰ne félj, mert én veled vagyok!
Ne tekingess semerre, mert én vagyok a te Istened!
Megerősítelek és megsegítelek,
s támogatlak téged szabadító jobbommal.

¹¹Íme, szégyen és gyalázat éri mindazokat,
akik ellened küzdenek;
semmivé lesznek és elvesznek,
akik veled perbe szállnak.

¹²Keresed majd, de nem találod azokat,
akik veled civakodnak;
semmivé lesznek és megsemmisülnek,
akik ellened harcolnak.

¹³Mert én vagyok az Úr, a te Istened,
aki megragadom jobbodat,
és így szólok hozzád: »Ne félj,
én megsegítelek!

¹⁴Ne félj, te férgecske, Jákob,
te kis bogár, Izrael!
Én megsegítelek« – mondja az Úr,
a te megváltód, Izrael Szentje. –

¹⁵Íme, cséplőszánná teszlek téged,
új és éles fogú cséplőhengerré.
Hegyeket csépelsz és törsz össze,
halmokat zúzol pozdorjává.

¹⁶Feldobod őket, és a szél elviszi,
a szélvihar szétszórja őket.
Te pedig ujjongsz majd az Úrban,
és Izrael Szentjében dicsekszel.

¹⁷A szegények és a szűkölködők
vizet keresnek, de nincs,
nyelvük a szomjúságtól kiszárad.
Én, az Úr, meghallgatom őket,
én, Izrael Istene,
nem hagyom el őket.

¹⁸Folyókat fakasztok a kopár dombokon,
és a völgyek közepén forrásokat;
a sivatagot bővizű tóvá teszem,
és a kiaszott földet vizek forrásává.

¹⁹A sivatagban cédrust növesztek,
akácot, mirtuszt és olajfát;
a pusztában fenyőt ültetek,
szilfát és ciprust egymás mellé,

²⁰hogy lássák és megtudják,
megfontolják és mindjárt megértsék:
az Úr keze művelte ezt,
és Izrael Szentje teremtette.

²¹Terjesszétek elő ügyeteket! – mondja az Úr. –
Adjátok elő érveiteket! – mondja Jákob királya. –

²²Adják elő és hirdessék nekünk,
ami történni fog!
A korábbi dolgokat hirdessétek, amint voltak,
hadd szívleljük meg,
és hadd tudjuk meg a végüket;
vagy a jövendőt tudassátok velünk!

²³Hirdessétek, ami a jövőben következik,
hadd tudjuk meg, hogy istenek vagytok!
Tegyetek jót, vagy akár rosszat is,
hadd vegyük észre, és lássuk együtt!

²⁴Íme, ti semmik vagytok,
és művetek semmiség;
utálat, ha valaki titeket választ!

²⁵Észak felől támasztottam, és eljött,
napkeletről nevén szólítottam;
eltiporja a helytartókat, mint az agyagot,
ahogyan a fazekas a sarat tapossa.

²⁶Ki hirdette kezdettől fogva, hogy tudjuk,
és régóta, hogy azt mondjuk: »Igaz?«
Senki sem hirdette, senki sem tudatta,
senki sem hallotta beszédeiteket.

²⁷Elsőként én mondtam Sionnak: Íme, itt vannak!
És Jeruzsálemnek én adtam azt, aki örömhírt vitt.

²⁸Láttam, hogy senki sincs,
egy sincs ezek között, aki tanácsot adna,
és ha megkérdezném, egy szót is felelne.

²⁹Íme, ők mind semmik,
semmiségek a tetteik;
szél és hiábavalóság a bálványaik.

42

¹Íme, az én szolgám, akit támogatok,
választottam, akiben kedvemet találom.
Ráadtam lelkemet,
igazságot visz majd a nemzeteknek.

²Nem kiált, nem emeli fel hangját,
és nem hallatja az utcán.

³A megroppant nádszálat nem töri össze,
és a kialvó mécsbelet nem oltja el;
hűségesen visz igazságot.

⁴Nem alszik ki, és nem roppan össze,
míg igazságot nem tesz a földön;
és az ő nevében bíznak a nemzetek.

⁵Ezt mondja az Isten, az Úr,
aki az eget teremtette és kifeszítette,
aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad;
aki leheletet ad a rajta levő népnek,
és lelket a rajta járóknak:

⁶»Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban,
és fogom a kezedet;
megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek,
a nemzetek világosságává,

⁷hogy megnyisd a vakok szemét,
kihozd a börtönből a foglyokat,
a fogházból a sötétségben ülőket.

⁸Én vagyok az Úr, ez az én nevem;
és dicsőségemet nem adom másnak,
sem dicséretemet a bálványoknak.

⁹A régebbi dolgok, íme, elérkeztek;
most újakat hirdetek:
mielőtt kisarjadnának,
tudatom veletek.«

¹⁰Énekeljetek az Úrnak új éneket,
dicséretét a föld végéről,
ti, akik a tengerre szálltok,
s mindazok, amik azt betöltik,
a szigetek és azok lakói!

¹¹Zengjen a puszta és városai,
a falvak, ahol Kedár lakik;
ujjongjanak a kőszikla lakói,
a hegyek tetejéről kiáltsanak!

¹²Adjanak az Úrnak dicsőséget,
és dicséretét a szigeteken hirdessék!

¹³Az Úr, mint a hős, kivonul,
mint harcos, felszítja indulatát;
felrivall és csatakiáltást hallat,
ellenségei felett diadalmaskodik.

¹⁴»Régóta hallgattam,
némán türtőztettem magam;
de most nyögök, mint a szülő asszony,
zihálok és lihegek egyszerre.

¹⁵Pusztává teszek hegyeket és halmokat,
minden füvüket kiszárítom;
szigetekké teszek folyamokat,
és tavakat kiszárítok.

¹⁶Vakokat vezetek olyan úton,
melyet nem ismernek,
és ismeretlen ösvényeken járatom őket;
a sötétséget világossággá teszem előttük,
és a göröngyös helyeket egyenessé.
Ezeket a dolgokat teszem velük,
és nem hagyom el őket.«

¹⁷Meghátrálnak és csúfosan megszégyenülnek,
akik a bálványban bíznak;
akik így szólnak az öntött szobrokhoz:
»Ti vagytok a mi isteneink.«

¹⁸Süketek, halljatok!
Vakok, nézzetek és lássatok!

¹⁹Ki vak, ha nem az én szolgám?
Ki olyan süket, mint követem, akit küldök?
Ki olyan vak, mint megbízottam,
és olyan vak, mint az Úr szolgája?

²⁰Sokat láttál, de nem ügyelsz rá;
nyitva van a füled, de nem hallasz.

²¹Úgy tetszett az Úrnak igazsága miatt,
hogy naggyá és magasztossá tegye a tanítást.

²²De kirabolt és kifosztott nép ez:
megbilincselték a börtönökben mindnyájukat,
és fogházakba dugták;
prédává lettek, és nincs megmentő,
zsákmánnyá, és nincs, aki azt mondja: »Add vissza!«

²³Ki fogja fel ezt fülével közületek,
ki figyel, és hallja meg a jövendő dolgokat?

²⁴Ki adta zsákmányul Jákobot,
és Izraelt a prédálóknak?
Nemde az Úr, aki ellen vétkeztünk?
Nem akartak útjain járni,
és nem hallgattak tanítására.

²⁵Ezért kiöntötte rá haragjának hevét
és a kemény harcot;
lángra lobbantotta körben, de ő nem értette meg,
felgyújtotta őt, de nem szívlelte meg.

43

¹Most pedig így szól az Úr,
a te teremtőd, Jákob, és a te formálód, Izrael:
»Ne félj, mert megváltottalak!
Neveden szólítottalak, az enyém vagy.

²Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok,
és ha a folyókon, azok nem borítanak el;
ha tűzben jársz, nem égsz meg,
és a láng nem perzsel meg téged.

³Mert én vagyok az Úr, a te Istened,
Izrael Szentje, a te szabadítód;
odaadtam érted váltságul Egyiptomot,
Etiópiát és Sábát helyetted.

⁴Mert drága vagy szememben,
becses vagy, és én szeretlek téged,
azért embereket adok oda helyetted,
és népeket az életedért.

⁵Ne félj, mert én veled vagyok!
Napkeletről elhozom ivadékaidat,
és napnyugatról is összegyűjtelek.

⁶Azt mondom északnak: ‘Add ide!’,
és délnek: ‘Ne tartsd vissza,
hozd ide fiaimat a távolból,
és leányaimat a föld végéről;

⁷mindenkit, aki nevemet viseli,
akit dicsőségemre teremtettem,
formáltam és alkottam!’

⁸Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme,
és akik süketek, pedig van fülük!

⁹Minden nemzet gyűljön egybe,
és jöjjenek össze a népek!
Ki hirdeti ezt közülük,
és a régebbi dolgokat ki tudatja velünk?
Állítsák elő tanúikat, igazolják magukat,
hogy akik hallják, hadd mondják: ‘Igaz!’

¹⁰Ti vagytok az én tanúim – mondja az Úr –,
és az én szolgám, akit kiválasztottam,
hogy megtudjátok, és higgyetek nekem,
s megértsétek, hogy én vagyok az:
előttem nem formáltatott isten,
és utánam sem lesz.

¹¹Én, én vagyok az Úr,
és nincs rajtam kívül szabadító.

¹²Én hirdettem, és hoztam szabadulást,
én adtam tudtul, és nem volt köztetek más.
Ti vagytok az én tanúim – mondja az Úr –,
hogy én Isten vagyok.

¹³Ezután is én leszek az;
és nincs, aki kezemből kiragadhatna.
Ha cselekszem, ki háríthatja el?«

¹⁴Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izrael Szentje:
»Értetek küldök Babilonba,
leverem az összes zárat,
és a káldeaiakat, akik hajóikkal dicsekednek.

¹⁵Én vagyok az Úr, a ti Szentetek,
Izrael teremtője, a ti királyotok.«

¹⁶Így szól az Úr,
aki utat készített a tengerben,
és a hatalmas vizekben ösvényt;

¹⁷aki kihozott kocsit és lovat,
hadsereget és hőst,
akik együtt fekszenek, nem kelnek fel többé,
kialudtak, mint a mécsbél, és elhamvadtak:

¹⁸»Ne gondoljatok a régi dolgokra,
és az elmúltakra ne figyeljetek!

¹⁹Íme, én újat cselekszem,
most sarjad, talán nem tudjátok?
Igen, utat készítek a sivatagban,
és a pusztában folyókat.

²⁰Dicsőít majd engem a mező vadja,
a sakálok és a struccmadarak,
mert vizet adtam a sivatagban,
folyókat a pusztában,
hogy megitassam népemet, az én választottamat.

²¹A nép, amelyet magamnak megszereztem,
dicséretemet hirdeti majd.

²²De nem engem hívtál, Jákob,
és nem értem fáradoztál, Izrael.

²³Nem hoztál nekem bárányt égőáldozatul,
sem véresáldozataiddal nem tiszteltél engem;
nem terheltelek meg ételáldozattal,
és nem fárasztottalak tömjénáldozattal.

²⁴Nem vettél nekem pénzért illatos nádat,
és véresáldozataid hájával nem lakattál jól engem;
de megterheltél engem vétkeiddel,
fárasztottál bűneiddel.

²⁵Én, én vagyok az,
aki eltörlöm gonoszságaidat önmagamért,
és vétkeidre nem emlékezem.

²⁶Emlékeztess engem, folytassunk pert együtt:
beszélj te, hogy igazold magad!

²⁷Ősatyád vétkezett,
és közbenjáróid elpártoltak tőlem.

²⁸Ezért megfosztottam szentségüktől
a szentély fejedelmeit;
pusztulásra adtam Jákobot,
és Izraelt gyalázatra.«

44

¹Most pedig halld, Jákob, én szolgám,
Izrael, akit kiválasztottam!

²Így szól az Úr, a te alkotód,
aki formált téged az anyaméhtől fogva,
és segít téged:
»Ne félj, szolgám, Jákob,
Jesurun, akit kiválasztottam!

³Mert vizet árasztok a szomjas földre,
és patakokat a szárazra;
kiárasztom lelkemet ivadékaidra,
és áldásomat sarjaidra.

⁴Sarjadoznak majd a fű között,
mint fűzfák a vízfolyások mellett.

⁵Az egyik így szól: ‘Én az Úré vagyok’,
a másik meg Jákob nevével nevezi magát;
az pedig kezébe írja: ‘Az Úré’,
és Izrael nevéről kap nevet.«

⁶Így szól az Úr, Izrael királya
és megváltója, a Seregek Ura:
»Én vagyok az első, és én vagyok az utolsó,
rajtam kívül nincs Isten.

⁷Ki olyan, mint én? Kiáltson,
hirdesse és adja elő nekem, ami azóta volt,
hogy megalapítottam az ősi népet;
és a jövendőt, ami következik, hirdesse nekünk!

⁸Ne rettegjetek, és ne féljetek!
Nemde régóta tudtul adtam neked, és hirdettem?
Ti vagytok az én tanúim.
Van-e Isten rajtam kívül?
Vagy kőszikla? Nem tudok róla.«,

⁹A bálványok alkotói mind semmik, és kedvenceik nem használnak semmit. Ők a tanúik, hogy nem látnak és nem értenek, ezért szégyent vallanak. ¹⁰Ki formált istent, és öntött bálványszobrot, mely nem használ? ¹¹Íme, annak társai mind szégyent vallanak, mert a mesterek is emberek közül valók. Gyűljenek össze mindnyájan, álljanak elő! Megrettennek majd, és szégyent vallanak együtt. ¹²A kovácsmester fáradozik, és az izzó szénnél dolgozik, kalapáccsal formálja művét, és megmunkálja erős karjával; meg is éhezik, és elhagyja ereje, nem iszik vizet, és elfárad.
¹³Az ácsmester kifeszíti a mérőzsinórt, jelet húz körben rajzszerszámával; gyaluval készíti művét, és körzővel megrajzolja; elkészíti, mint férfi képmását, mint szép embert, hogy házban lakjék. ¹⁴Cédrusfákat vág ki magának, és veszi a tölgyet vagy a terebintfát, melyet az erdő fái között nevelt magának; lucfenyőt ültet, melyet az eső felnövel. ¹⁵Tüzelője lesz az embernek: vesz belőle, hogy melegedjék, meg is gyújtja, és kenyeret süt. Istent is csinál, és leborul, bálványt készít belőle, és meghajol előtte. ¹⁶Felét elégeti tűzben, felén húst süt, megeszi a sültet, és jóllakik; fel is melegszik, és így szól: »De jól megmelegedtem! Érzem a tüzet!« ¹⁷A maradékából pedig istent készít, bálványt magának, meghajol és leborul előtte, könyörög hozzá, és így szól: »Ments meg engem, mert te vagy az én istenem!«
¹⁸Nem tudják és nem látják be, mert szemük leragadt, hogy ne lásson, és ne értsen a szívük. ¹⁹Nem fontolják meg szívükkel, nincs tudásuk és belátásuk, hogy így szólnának: »Felét elégettem tűzben, parazsán kenyeret is sütöttem, sütök húst is, és megeszem; a maradékából pedig undok bálványt készítek, és egy fatuskó előtt hajolok meg.« ²⁰Hamu a tápláléka, szíve csalatkozik, félrevezeti őt; nem menti meg lelkét, és nem mondja: »Nemde hazugság van a jobbomon?«

²¹Emlékezz ezekre, Jákob,
és Izrael, mert szolgám vagy!
Én formáltalak, az én szolgám vagy,
Izrael, nem feledkezem meg rólad.

²²Eltöröltem, mint a felleget, gonoszságaidat,
és mint a felhőt, vétkeidet.
Térj vissza hozzám, mert megváltottalak!

²³Ujjongjatok, egek, mert az Úr cselekedett,
kiáltsatok, földnek mélységei!
Ujjongásban törjetek ki, hegyek,
erdő és minden fa benne!
Mert megváltotta az Úr Jákobot,
és Izraelben fog megdicsőülni.

²⁴Így szól az Úr, a te megváltód,
aki formált téged az anyaméhtől fogva:
»Én vagyok az Úr,
aki alkottam mindent,
aki egyedül feszítettem ki az eget,
és szilárdítottam meg a földet;
ki volt velem?

²⁵Meghiúsítom a fecsegők jeleit,
és a jósokat bolonddá teszem;
meghátrálásra kényszerítem a bölcseket,
és tudományukat balgasággá teszem.

²⁶Valóra váltom szolgám szavát,
és követeim tervét beteljesítem.
Azt mondom Jeruzsálemnek: ‘Lakottá leszel’,
és Júda városainak: ‘Felépültök’,
s romjait helyreállítom.

²⁷Azt mondom a mély tengernek: ‘Apadj ki!
Folyóidat pedig kiszárítom.’

²⁸Azt mondom Círusznak: ‘Pásztorom,
aki minden kívánságomat teljesíti.’
Azt mondom Jeruzsálemnek: ‘Felépülsz’,
és a templomnak: ‘Lerakják alapjaidat.’«

45

¹Így szól az Úr felkentjéről, Círuszról:
»Megfogtam jobbját,
hogy nemzeteket hódoltassak meg előtte,
és királyok derekán oldom meg az övet,
hogy ajtókat nyissak meg előtte,
és kapuk ne maradjanak zárva.

²Én előtted megyek,
és a hegyeket elegyengetem;
ércajtókat török össze,
és vaszárakat verek le.

³Neked adom a sötétség kincseit
és a rejtekhelyek drágaságait,
hogy megtudd: én vagyok az Úr,
aki neveden szólítottalak, Izrael Istene.

⁴Szolgámért, Jákobért,
és Izraelért, választottamért
szólítottalak neveden,
nevet adok neked, noha nem ismertél.

⁵Én vagyok az Úr, és nincs más,
rajtam kívül nincs Isten!
Felövezlek téged, noha nem ismertél,

⁶hogy megtudják napkelettől napnyugatig:
senki sincs rajtam kívül,
én vagyok az Úr, és nincs más!

⁷Én alkotok világosságot, és teremtek sötétséget,
én szerzek jólétet, és teremtek bajt;
én, az Úr, cselekszem mindezeket.

⁸Harmatozzatok, egek, felülről,
és a felhők hullassanak igazságot!
Nyíljék meg a föld,
teremjen szabadulást,
és igazság sarjadjon vele!
Én, az Úr, teremtettem azt.«

⁹Jaj annak, aki perbe száll formálójával,
noha csak cserép a föld cserepei között!
Mondhatja-e formálójának az agyag: »Mit csinálsz?«,
vagy a mű: »Nincs ügyes kezed«?

¹⁰Jaj annak, aki azt mondja az apának: »Miért nemzel?«,
s az asszonynak: »Miért szülsz?!«

¹¹Így szól az Úr,
Izrael Szentje és formálója:
»A jövendőt kérdezitek tőlem fiaimról,
és kezem művéről parancsoltok nekem?

¹²Én alkottam a földet,
és az embert rajta én teremtettem;
az én kezem feszítette ki az eget,
és minden seregének én parancsoltam.

¹³Én támasztottam őt igazságban,
és minden útját én egyengetem;
ő építi fel városomat,
és foglyaimat ő bocsátja el,
nem vételárért és nem ajándékért«,
– mondja a Seregek Ura.

¹⁴Így szól az Úr:
»Egyiptom szerzeménye, Etiópia nyeresége
és a sábaiak, szálas termetű férfiak
hozzád vonulnak, s a tieid lesznek,
utánad mennek, bilincsbe verve vonulnak;
feléd borulnak le, hozzád könyörögnek:
‘Csak benned van Isten, és nincs más,
nem létezik más Isten!’«

¹⁵Valóban, rejtőző Isten vagy te,
Izrael Istene, szabadító!

¹⁶Megszégyenülnek és szégyent vallanak mindnyájan,
egyaránt gyalázatra jutnak a bálványok készítői.

¹⁷Izrael megszabadul az Úr által,
örökké tartó szabadulással;
nem szégyenültök meg és nem vallotok szégyent
soha, soha többé!

¹⁸Mert így szól az Úr,
aki az eget teremtette, ő, az Isten,
aki a földet formálta és megalkotta,
ő, aki megalapozta,
és nem pusztaságnak teremtette,
hanem azért formálta, hogy lakjanak rajta:
»Én vagyok az Úr, és nincs más.

¹⁹Nem a rejtekben szóltam,
a földnek egy sötét helyén;
nem mondtam Jákob ivadékának:
‘Hiába kerestek!’
Én, az Úr, igazat beszélek,
igazságot hirdetek.

²⁰Gyűljetek össze és jöjjetek,
lépjetek ide együtt,
akik a nemzetek közül megmenekültetek!
Oktalanok, akik bálványuk fáját hordozzák,
és olyan istenhez könyörögnek,
aki nem szabadít meg.

²¹Hirdessétek és adjátok elő,
tanácskozzatok is egymással!
Ki adta tudtul ezt kezdettől fogva?
Ki hirdette régóta?
Nemde én, az Úr?
Nincs más Isten rajtam kívül,
igaz és szabadító Isten nincs kívülem.

²²Forduljatok hozzám, és megszabadultok,
a földnek határai mind,
mert én vagyok az Isten, és nincs más!

²³Önmagamra esküdtem,
igazság jött ki számból,
szó, amely nem tér vissza:
előttem hajlik meg minden térd,
énrám esküszik minden nyelv.«

²⁴Azt mondják:
»Csak az Úrban van igazság és erő!«
Hozzá jönnek és megszégyenülnek
mind, akik pereltek vele.

²⁵Az Úrban lesz igazzá és dicsekszik
Izrael minden ivadéka.

46

¹Térdre roskad Bél, meggörnyed Nábó,
szobraik állatokra és barmokra kerülnek;
terheiteket hordozzák,
teher az a kimerült állatoknak.

²Meggörnyednek, térdre roskadnak együttesen,
nem tudják megmenteni a terhet,
és maguk is a fogságba mennek.

³Hallgassatok rám, Jákob háza,
és Izrael házának egész maradéka,
ti, akiket hordozlak az anyaméhtől kezdve,
akiket viszlek anyátok méhétől fogva!

⁴Öregségtekig én ugyanaz vagyok,
és idős korotokig én hordozlak;
én alkottalak, én viszlek,
én hordozlak, és mentelek meg.

⁵Kihez hasonlíthatnátok engem,
és kivel vethetnétek egybe?
Kihez mérhetnétek engem, hogy hasonlók lennénk?

⁶Akik kiöntik az aranyat az erszényből,
és akik ezüstöt mérnek a mérlegen,
aranyművest fogadnak, hogy istent csináljon belőle,
meghajolnak és leborulnak.

⁷Vállukra veszik, hordozzák,
és leteszik a helyére,
az pedig áll,
nem mozdul helyéről;
még ha kiált is hozzá valaki, akkor sem válaszol,
szorongatásából nem menti meg őt.

⁸Emlékezzetek erre, és szégyenkezzetek;
vegyétek szívetekre, ti hűtlenek!

⁹Emlékezzetek a korábbi dolgokra
az ősidőktől fogva,
mert én vagyok az Isten, és nincs más,
Isten vagyok, és nincs olyan, mint én!

¹⁰Hirdetem kezdettől a végső dolgokat,
és régtől fogva azt, ami még nem történt meg.
Így szólok: »Tervem megvalósul,
és ami tetszik nekem, mindent megteszek.«

¹¹Hívok napkeletről egy ragadozó madarat,
messze földről egy tervemnek megfelelő férfit.
Szóltam, és be is teljesítem,
kigondoltam, és meg is teszem.

¹²Hallgassatok rám, keményszívűek,
akik messze vagytok az igazságtól!

¹³Közel hoztam igazságomat, nincsen messze,
és szabadításom nem késlekedik;
szabadítást adok a Sionon,
és dicsőségemet Izraelnek.

47

¹Szállj le, és ülj a porba,
Babilon szűz leánya!
Ülj le a földre, nincs trónus,
káldeaiak leánya!
Mert nem hívnak téged többé
elpuhultnak és kényesnek.

²Fogd a kézimalmot, és őrölj lisztet!
Vedd le fátyladat,
emeld fel uszályodat, fedd fel combodat,
kelj át folyókon!

³Táruljon fel meztelenséged,
és legyen láthatóvá szégyened!
»Bosszút állok,
és nem kímélek senkit«

⁴– mondja a mi megváltónk,
Seregek Ura az ő neve,
Izrael Szentje.

⁵Ülj csendben, és menj a sötétbe,
káldeaiak leánya,
mert nem hívnak téged többé
országok úrnőjének!

⁶Megharagudtam népemre,
megfosztottam szentségétől örökségemet,
és kezedbe adtam őket;
nem gyakoroltál velük irgalmat,
az öregre is ráraktad súlyos igádat.

⁷Azt mondtad: »Örökké úrnő leszek!«
Nem szívlelted meg ezeket,
nem gondoltál a végére.

⁸De most halld ezt, te elpuhult,
aki biztonságban laksz,
és azt mondod szívedben:
»Én vagyok, és rajtam kívül nincs más;
nem fogok özvegyen lakni,
és nem ismerem a gyermektelenséget!«

⁹Elér majd téged mind a kettő,
hirtelen, egyetlen napon:
a gyermektelenség és özvegység;
egy szempillantás alatt elérnek téged,
hiába sok varázslatod,
és varázsigéid nagy ereje.

¹⁰Gonoszságodban bíztál, és azt mondtad:
»Nincs senki, aki látna engem.«
Bölcsességed és tudományod vezetett félre téged,
hogy azt mondd szívedben:
»Én vagyok, és rajtam kívül nincs más.«

¹¹Elér majd téged a baj,
nem tudod elhárítani,
és rád szakad a veszedelem,
nem bírod elfordítani;
elér téged egy szempillantás alatt a pusztulás,
melyet nem ismersz.

¹²Állj elő hát varázsigéiddel
és sok varázslatoddal,
melyekkel ifjúkorod óta vesződtél!
Hátha hasznot húzhatsz,
hátha félelmet keltesz.

¹³Kimerültél sok tervedben;
álljanak hát elő, és szabadítsanak meg téged,
akik az eget vizsgálják,
akik a csillagokat nézik,
és tudtul adják minden újholdkor,
mi történik majd veled!

¹⁴Íme, olyanok lettek, mint a tarló,
tűz égeti el őket,
nem mentik meg életüket a láng hatalmából;
nem parázs az, melynél melegedhetnének,
nem tűzhely, hogy előtte ülhetnének.

¹⁵Így jársz azokkal, akikkel vesződtél,
akikkel ifjúkorod óta kereskedtél;
mindegyik a maga útján tévelyeg,
nincs, aki megszabadítson téged.

48

¹Halljátok ezt, Jákob háza,
akik Izrael nevét viselitek,
és Júda bensejéből származtok;
akik az Úr nevére esküsztök,
és Izrael Istenét emlegetitek,
de nem hűségben és nem igazságban!

²Bizony, a szent városról kapták nevüket,
és Izrael Istenére támaszkodnak:
Seregek Ura az ő neve.

³A korábbi dolgokat régóta hirdettem,
számból jöttek ki, és tudattam azokat;
egy szempillantás alatt megtettem, és bekövetkeztek.

⁴Mert tudtam, hogy megátalkodott vagy,
vasinakból van a nyakad,
és a homlokod ércből,

⁵ezért hirdettem neked régóta,
mielőtt bekövetkezett, tudattam veled,
hogy ne mondhasd: »Bálványom tette ezeket,
faragott és öntött szobrom parancsolta meg.«

⁶Amit hallottál, lásd mindazt!
És ti nem hirdetitek?
Mostantól fogva új dolgokat tudatok veled,
és elrejtett dolgokat, melyeket nem ismersz.

⁷Most teremtettem őket, nem régen,
és a napjuk előtt nem hallottál róluk,
hogy ne mondhasd: »Íme, ismertem őket.«

⁸Nem is hallottad, nem is ismerted,
füled sem nyílt meg előbb;
mert tudom, hogy nagyon hűtlen vagy,
és lázadónak hívnak az anyaméhtől fogva.

⁹Nevemért türtőztetem haragomat,
és dicsőségemért megfékezem irántad,
hogy ne pusztítsalak el.

¹⁰Íme, kiégettelek, de nem mint ezüstöt,
megpróbáltalak a nyomorúság kohójában.

¹¹Önmagamért, magamért cselekszem,
mert hogyan engedhetném, hogy gyalázzanak?
És dicsőségemet másnak nem adom!

¹²Hallgass rám, Jákob,
és Izrael, akit elhívtam!
Én magam, én vagyok az első,
és én vagyok az utolsó is.

¹³Igen, az én kezem alapozta meg a földet,
és jobbom terjesztette ki az eget;
ha szólítom őket, előállnak együtt.

¹⁴Gyűljetek össze mindnyájan, és halljátok!
Ki hirdette közülük ezeket?
Akit az Úr szeret, végrehajtja akaratát Babilonon,
és karja a káldeaiakon.

¹⁵Én, én szóltam, és hívtam el őt,
elhoztam őt, és sikerrel jár útján.

¹⁶Jöjjetek közel hozzám, halljátok ezt!
Nem szóltam a rejtekben kezdettől fogva,
attól az időtől, hogy ez történik, én ott vagyok.
Most pedig az Úristen küldött el engem, és az ő lelke.

¹⁷Így szól az Úr, a te megváltód,
Izrael Szentje:
Én vagyok az Úr, a te Istened,
aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék,
aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell.

¹⁸Ha figyeltél volna parancsaimra,
olyan volna békességed, mint a folyam,
és igazságod, mint a tenger hullámai;

¹⁹ivadékod annyi volna, mint a föveny,
és méhed sarja annyi, mint homokszemei;
nem veszne ki és nem tűnne el
neve színem elől.

²⁰Menjetek ki Babilonból,
meneküljetek a káldeaiak közül!
Ujjongó hangon hirdessétek, adjátok tudtul ezt,
terjesszétek el a föld végéig!
Mondjátok: »Megváltotta az Úr szolgáját, Jákobot!«

²¹Nem szomjaztak, amikor a pusztában vezette őket,
kősziklából fakasztott vizet nekik;
meghasította a kősziklát, és folytak a vizek.

²²Nincs békességük az istenteleneknek
– mondja az Úr. –

49

¹Hallgassatok rám, szigetek,
és figyeljetek, népek, a távolból!
Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva,
anyám méhétől emlegette nevem.

²Olyanná tette számat, mint az éles kard,
keze árnyékában rejtett el engem;
olyanná tett, mint a hegyes nyíl,
tegzébe dugott engem.

³Így szólt hozzám: »Szolgám vagy,
Izrael, benned fogok megdicsőülni.«

⁴De én azt mondtam: »Hasztalan fáradoztam,
hiába és feleslegesen fecséreltem erőmet.
De igazságom az Úrnál van,
és munkám jutalma Istenemnél.«

⁵Most pedig így szól az Úr,
aki az anyaméhtől fogva szolgájának alkotott engem,
hogy visszavezessem hozzá Jákobot,
és Izrael hozzá gyűljön;
mert becses vagyok az Úr szemében,
és Istenem lett az én erőm;

⁶ezt mondta: »Kevés az, hogy szolgám légy,
hogy helyreállítsd Jákob törzseit,
és Izrael maradékát visszatérítsd;
a nemzetek világosságává teszlek,
hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.«

⁷Így szól az Úr,
Izrael megváltója, Szentje,
ahhoz, akit megvetnek az emberek,
akit utálnak a nemzetek,
a kényurak szolgájához:
»Királyok látnak majd, és felállnak,
fejedelmek, és leborulnak,
az Úr miatt, aki hűséges,
Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott téged.«

⁸Így szól az Úr:
»A kegyelem idején meghallgatlak téged,
és a szabadulás napján megsegítelek;
megőrizlek, s a nép szövetségévé teszlek,
hogy helyreállítsd az országot,
és kioszd az elpusztított örökséget;

⁹hogy azt mondd a foglyoknak:
‘Jöjjetek ki!’,
és azoknak, akik sötétségben vannak:
‘Lépjetek a napvilágra!’
Az utak mellett legelnek majd,
és minden kopár dombon lesz legelőjük.

¹⁰Nem éheznek és nem szomjaznak,
nem sújtja őket forróság és nap,
mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti őket,
és vizek forrásához irányítja őket.

¹¹Minden hegyemet úttá teszem,
és ösvényeim kiemelkednek.

¹²Íme, ezek messziről jönnek,
és íme, azok északról meg nyugatról,
mások pedig Sziním földjéről.«

¹³Ujjongjatok, egek, és örvendj, te föld,
ujjongásban törjetek ki, hegyek!
Mert megvigasztalja népét az Úr,
és szegényein megkönyörül.

¹⁴Azt mondta Sion:
»Elhagyott engem az Úr,
és Uram megfeledkezett rólam.«

¹⁵Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az asszony,
nem könyörül-e méhe magzatán?
Még ha az meg is feledkeznék,
én akkor sem feledkezem meg rólad!

¹⁶Íme, tenyeremre rajzoltalak téged;
falaid előttem vannak szüntelen.

¹⁷Sietnek építőid;
rombolóid és pusztítóid pedig kivonulnak belőled.

¹⁸Hordozd körül szemedet, és lásd:
mindnyájan összegyűltek, eljöttek hozzád!
»Életemre mondom – szól az Úr –,
hogy valamennyit díszként öltöd fel,
és magadra kötöd őket, mint a menyasszony.«

¹⁹Mert romjaid és pusztaságaid,
elpusztított országod
most szűk lesz lakóidnak,
és távol lesznek pusztítóid.

²⁰Mondani fogják még füled hallatára
gyermektelenséged fiai:
»Szűk nekem a hely,
adj teret, hogy ott lakhassam!«

²¹Akkor ezt mondod majd szívedben:
»Ki szülte nekem ezeket?
Hiszen én gyermektelen és meddő vagyok,
száműzött és eltaszított.
Ki nevelte fel ezeket?
Íme, én egyedül maradtam;
hol voltak ezek?«

²²Így szól az Úristen:
»Íme, fölemelem kezemet a nemzetek felé,
és a népek felé fölemelem zászlómat;
ölben hozzák majd fiaidat,
és leányaidat vállukra emelik.

²³Királyok lesznek a gondozóid,
és fejedelemasszonyaik a dajkáid;
arccal a földre borulnak előtted,
és lábad porát nyalják.
Akkor megtudod, hogy én vagyok az Úr,
és nem szégyenülnek meg, akik bennem remélnek.«

²⁴El lehet-e venni a hőstől a prédát,
és az erőszakosnak zsákmánya megszabadulhat-e?

²⁵Bizony, így szól az Úr:
»A hősnek zsákmányát is elveszik,
és az erőszakosnak prédája megszabadul.
Akik veled perelnek, azokkal én fogok perelni,
és fiaidat én szabadítom meg.

²⁶Megetetem elnyomóidat saját húsukkal,
és mint a musttól, megittasodnak saját vérüktől.
Akkor megtudja minden ember,
hogy én vagyok az Úr, a te szabadítód,
és a te megváltód, Jákob Hatalmasa.«

50

¹Így szól az Úr:
»Hol van anyátok válólevele,
amellyel elbocsátottam őt?
Vagy ki az én hitelezőm,
akinek eladtalak titeket?
Íme, bűneitek miatt adtalak el titeket,
és vétkeitek miatt bocsátottam el anyátokat.

²Amikor eljöttem, miért nem volt ott senki?
Amikor kiáltottam, miért nem volt, aki válaszoljon?
Vajon túl rövid a kezem a megváltáshoz?
Vagy nincs bennem erő a megmentésre?
Íme, fenyegetésemmel kiszárítom a tengert,
sivataggá teszem a folyókat;
elrothadnak halaik víz nélkül,
és szomjan pusztulnak.

³Gyászba öltöztetem az eget,
és zsákruhát adok rá takaróul.«

⁴Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét,
hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat.
Fölébreszti reggel,
reggel fölébreszti fülemet,
hogy hallgassam, mint a tanítványok.

⁵Az Úristen megnyitotta fülemet,
én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg.

⁶Hátamat odatartottam az ütlegelőknek,
és orcámat a tépdesőknek;
arcomat nem rejtettem el
a gyalázás és köpdösés elől.

⁷De az Úristen megsegít engem,
ezért nem ér gyalázat;
ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő,
és tudom, hogy nem szégyenülök meg.

⁸Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem.
Ki szállhat perbe velem? Álljunk ki együtt!
Ki az ellenfelem? Lépjen ide hozzám!

⁹Íme, az Úristen megsegít engem,
ki mondhat bűnösnek?
Íme, mindnyájan szétfoszlanak, mint a ruha,
moly emészti meg őket.

¹⁰Ki féli közületek az Urat,
és hallgat szolgája hangjára?
Aki sötétségben jár,
és nincs világossága,
bízzék az Úr nevében,
és támaszkodjék Istenére!

¹¹Íme, ti mindnyájan, akik tüzet gyújtotok,
akik gyújtónyilakkal szerelitek fel magatokat,
jussatok tüzetek lángjába,
és a gyújtónyilak közé, melyeket meggyújtottatok!
Az én kezem által történt ez veletek;
kínban fogtok feküdni.

51

¹Hallgassatok rám, akik igazság után jártok,
akik az Urat keresitek!
Tekintsetek a kősziklára, melyből kivágtak titeket,
és a kút üregére, melyből kiástak!

²Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra,
és Sárára, aki szült titeket!
Mert egyedül őt hívtam meg,
megáldottam és megsokasítottam.

³Bizony, megvigasztalja az Úr Siont,
megvigasztalja minden romját;
olyanná teszi sivatagját, mint az Éden,
és pusztaságát, mint az Úr kertje.
Öröm és vidámság lesz benne,
hálaadás és ének hangja.

⁴Figyeljetek rám, én népem,
és ti, nemzetek, rám hallgassatok!
Mert tanítás indul ki tőlem,
és igazságomat a népek világosságává teszem
egy szempillantás alatt.

⁵Közel van igazságom,
kiindult szabadításom,
és karom megítéli a népeket;
rám várnak a szigetek,
és karomban reménykednek.

⁶Emeljétek az égre szemeteket,
és tekintsetek a földre le!
Mert az ég, mint a füst, elenyészik,
a föld, mint a ruha, szétfoszlik,
és lakói, mint a szúnyogok, elpusztulnak;
de szabadításom örökre megmarad,
és igazságom nem szűnik meg.

⁷Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot,
nép, melynek szívében van tanításom!
Ne féljetek az emberek gyalázkodásától,
szitkaiktól ne ijedjetek meg!

⁸Mert mint a ruhát, megeszi őket a moly,
és mint a gyapjút, megeszi őket a féreg;
de igazságom örökre megmarad,
és szabadításom nemzedékről nemzedékre.

⁹Ébredj, ébredj, öltözz erőbe,
az Úrnak karja!
Ébredj, mint a hajdankor napjaiban,
a régmúlt nemzedékek idején!
Vajon nem te vagy, aki kettéhasítottad Ráhábot,
aki átdöfted a sárkányt?

¹⁰Vajon nem te vagy, aki kiszárítottad a tengert,
a nagy mélység vizét,
s aki úttá változtattad a tenger mélyét,
hogy átkeljenek a megváltottak?

¹¹Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek,
ujjongással jönnek a Sionra,
és örök öröm lesz a fejük felett;
vidámság és öröm éri őket,
elfut a bánat és a sóhaj.

¹²Én, én vagyok vigasztalótok!
Ki vagy te, hogy félj halandó embertől,
ember fiától, aki olyan, mint a fű?

¹³Megfeledkeztél az Úrról, alkotódról,
aki kifeszítette az eget,
és megalapozta a földet;
és féltél szüntelenül, egész nap
a sanyargató haragjától,
aki pusztításra készült.
De hol van már a sanyargató haragja?

¹⁴Gyorsan kiszabadul a megkötözött,
nem hal meg a veremben,
és nem fogy el kenyere.

¹⁵Mert én vagyok az Úr, a te Istened,
aki felkavarom a tengert, és zúgnak hullámai;
Seregek Ura az én nevem.

¹⁶Szádba helyeztem igéimet,
és kezem árnyékával takartalak be,
amikor kifeszítettem az eget,
és megalapoztam a földet,
s azt mondtam Sionnak: »Az én népem vagy.«

¹⁷Ébredj föl, ébredj föl,
kelj föl, Jeruzsálem,
aki kiittad az Úr kezéből
haragjának kelyhét;
a kábító serleget
kiittad, kiürítetted.

¹⁸Nincs senki, aki törődjék vele,
összes fia közül, akiket szült;
és nincs senki, aki megfogja kezét,
összes fia közül, akiket felnevelt.

¹⁹Két dolog ért téged;
ki szánakozik rajtad?
Pusztulás és összeomlás, éhínség és kard;
ki vigasztal meg téged?

²⁰Fiaid ájultan feküdtek
minden utcasarkon,
mint hálóba került gazella,
eltelve az Úr haragjával,
Istenednek fenyegetésével.

²¹Ezért halld ezt, te szegény,
aki részeg vagy, de nem bortól!

²²Így szól Urad, az Úr,
és Istened, aki perbe száll népéért:
»Íme, kiveszem kezedből a kábító kelyhet,
haragom serlegét;
nem iszod azt többé.

²³Megalázóid kezébe teszem,
akik azt mondták neked:
‘Hajolj meg, hadd menjünk át rajtad!’
S olyanná tetted hátadat, mint a föld,
és mint az utca a járókelőknek.«

52

¹Ébredj, ébredj,
öltsd fel erődet, Sion!
Öltsd fel díszes ruháidat,
Jeruzsálem, te szent város!
Mert többé nem jár benned
körülmetéletlen és tisztátalan.

²Rázd le magadról a port, kelj fel,
te fogoly, Jeruzsálem!
Oldd le nyakad bilincseit,
Sion fogoly leánya!

³Mert így szól az Úr: »Ingyen adtalak el titeket, és nem pénzen váltalak meg.« ⁴Mert így szól az Úristen: »Először Egyiptomba ment le népem, hogy jövevény legyen ott, és Asszíria ok nélkül sanyargatta őt. ⁵De most mit tegyek itt – mondja az Úr –, hiszen ingyen vitték el népemet? Akik uralkodnak rajta, ordítoznak – mondja az Úr –, és szüntelenül, egész nap nevemet gyalázzák. ⁶Ezért megismeri majd népem nevemet azon a napon, hogy én vagyok, aki így szóltam: ‘Íme, itt vagyok!’«

⁷Milyen szép a hegyeken
annak lába, aki örömhírt hoz,
aki békét hirdet, aki jó örömhírt hoz,
aki szabadulást hirdet;
aki azt mondja Sionnak:
»Királyként uralkodik Istened!«

⁸Hallgasd! Őreid felemelték hangjukat,
együtt ujjonganak,
mert szemtől szemben látják,
amikor visszatér az Úr Sionra.

⁹Örvendjetek, ujjongjatok együtt,
Jeruzsálem romjai!
Mert megvigasztalta népét az Úr,
megváltotta Jeruzsálemet.

¹⁰Felfedte szent karját az Úr,
minden nemzet szeme láttára;
és meglátja a föld minden határa
Istenünk szabadítását.

¹¹Távozzatok, távozzatok, jöjjetek ki onnan,
tisztátalant ne érintsetek!
Jöjjetek ki közepéből, tisztuljatok meg,
akik az Úr edényeit hordozzátok!

¹²Hiszen nem kell sietve kijönnötök,
sem futva mennetek,
mert az Úr megy előttetek,
és Izrael Istene zárja sorotokat.

¹³Íme, sikert arat szolgám,
magasra emelkedik, magasztos és igen fenséges lesz.

¹⁴Amint sokan megborzadtak tőle,
hisz olyan torz volt, nem emberi a külseje,
alakja nem hasonló az emberek fiaihoz,

¹⁵úgy ámulatba ejt majd sok nemzetet,
királyok fogják be előtte szájukat,
mert olyat látnak, amiről nem beszéltek nekik,
és olyat vesznek észre, amiről nem hallottak.

53

¹»Ki hitt annak, amit hallottunk,
és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg?

²Úgy nőtt fel színe előtt, mint a hajtás,
és mint a gyökér a szomjas földből;
nem volt szép alakja, sem ékessége,
hogy megnézzük őt,
és nem volt olyan külseje,
hogy kívánjuk őt.

³Megvetett volt, és utolsó az emberek között,
fájdalmak férfia és betegség ismerője,
aki elől elrejtettük arcunkat;
megvetett volt, és nem becsültük őt.

⁴Pedig a mi betegségeinket ő viselte,
és a mi fájdalmainkat ő hordozta;
mi mégis megvertnek tekintettük,
Istentől sújtottnak és megalázottnak.

⁵De őt a mi vétkeinkért szúrták át,
a mi bűneinkért törték össze;
a mi békességünkért érte fenyítés,
és az ő sebe által gyógyultunk meg.

⁶Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk,
mindenki a maga útjára tért;
és az Úr őrá rakta
mindnyájunk bűnét.«

⁷Megkínozták, és ő alázatos volt,
nem nyitotta ki száját;
mint a bárány, melyet leölésre visznek,
és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul,
nem nyitotta ki száját.

⁸Sanyargatás és ítélet után vitték el;
és sorsával ki törődik?
Mert kivetették az élők földjéből,
népem vétke miatt sújtották halálra.

⁹Istentelenek között adtak sírt neki,
és gazdag mellett, amikor meghalt,
bár nem követett el erőszakot,
és nem volt álnokság a szájában.

¹⁰De az Úrnak úgy tetszett,
hogy összetörje betegséggel.
Ha odaadja engesztelő áldozatul életét,
meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait;
és az Úr tetszése az ő keze által teljesül.

¹¹Lelkének gyötrelme után
meglátja a világosságot, megelégedett lesz.
Tudásával szolgám igazzá tesz sokakat,
és bűneiket ő hordozza.

¹²Ezért osztályrészül adok neki sokakat,
és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon,
amiért halálra adta életét,
és a bűnösök közé számították;
pedig ő sokak vétkét viselte,
és a bűnösökért közbenjár.

54

¹Ujjongj, te meddő, aki nem szültél,
ujjongásban törj ki és kiálts, aki nem vajúdtál!
Mert több fia lesz az elhagyottnak,
mint a férjes asszonynak – mondja az Úr. –

²Szélesítsd ki sátrad helyét,
és hajlékaid kárpitjait feszítsd ki, ne kíméld!
Hosszabbítsd meg köteleidet,
és cövekeidet erősítsd meg!

³Mert jobbra és balra ki fogsz terjeszkedni,
utódod nemzeteket örököl,
melyek elhagyott városokat népesítenek be.

⁴Ne félj, mert nem szégyenülsz meg,
és ne pirulj, mert nem kell szégyenkezned!
Mert ifjúkorod szégyenét elfelejted,
és özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé.

⁵Mert a te alkotód a férjed:
Seregek Ura az ő neve;
és Izrael Szentje a megváltód:
az egész föld Istenének hívják őt.

⁶Mert, mint elhagyott és bánkódó lelkű asszonyt
hívott meg téged az Úr,
mint ifjúkorban eltaszított asszonyt
– mondja a te Istened.

⁷Egy rövid szempillantásra elhagytalak,
de nagy irgalommal összegyűjtelek.

⁸Haragom túláradásában
elrejtettem arcomat előled egy szempillantásra,
de örök kegyelemmel megkönyörültem rajtad
– mondja a te megváltód, az Úr.

⁹Úgy vagyok, mint Noé napjaiban,
akinek megesküdtem,
hogy Noé vizei nem árasztják el többé a földet;
így esküszöm, hogy nem haragszom rád,
és nem korhollak téged.

¹⁰Mert a hegyek eltűnhetnek,
és a halmok meginoghatnak,
de kegyelmem nem tűnik el tőled,
és békeszövetségem nem inog meg
– mondja a te könyörülő Urad.

¹¹Te szegény, vihartól elsodort,
akinek nincs vigasztalása,
íme, én drágakőre fektetem köveidet,
és zafírokra alapozlak téged.

¹²Rubinból alkotom párkányaidat,
kapuidat drágakövekből,
és minden határodat értékes kövekből.

¹³Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek,
és nagy lesz fiaid békessége.

¹⁴Igazság lesz az alapod;
távol leszel az elnyomástól, mert nem kell félned,
és a rettegéstől, mert az nem közelít hozzád.

¹⁵Íme, ha meg is támadnak, ez nem tőlem lesz,
aki megtámad téged, elesik veled szemben.

¹⁶Íme, én teremtettem a kovácsot,
aki fúvással éleszti a parázsló tüzet,
s fegyvert állít elő mestersége szerint;
és én teremtettem a pusztítót, hogy romboljon.

¹⁷Minden fegyver, mely ellened készült,
sikertelen lesz;
és minden nyelvet, mely perbe száll veled,
meg fogsz cáfolni.
Ez az örökrésze az Úr szolgáinak,
és igazságuk tőlem van – mondja az Úr.

55

¹Ó, ti szomjazók mind, jöjjetek a vizekhez,
és akiknek nincs pénzetek, jöjjetek,
vegyetek gabonát, és egyetek!
Jöjjetek, vegyetek gabonát pénz nélkül,
és vételár nélkül bort és tejet!

²Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér,
és keresményeteket arra, amivel nem laktok jól?
Figyelmesen hallgassatok rám,
akkor majd jót esztek,
és élvezitek a kövér falatokat.

³Hajtsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám,
hallgassatok ide, s akkor élni fog lelketek!
Örök szövetséget kötök veletek,
a Dávidnak ígért biztos kegyelem alapján.

⁴Íme, tanúul adtam őt a népeknek,
vezérül és parancsolóul a nemzeteknek.

⁵Íme, olyan nemzetet hívsz majd,
melyet nem ismersz,
és olyan nemzetek futnak hozzád,
melyek nem ismertek téged,
az Úrért, a te Istenedért,
Izrael Szentjéért, mert megdicsőített téged.

⁶Keressétek az Urat, amíg megtalálható,
hívjátok őt, amíg közel van!

⁷Hagyja el útját az istentelen,
és gondolatait a bűnös ember!
Térjen vissza az Úrhoz, aki megkönyörül rajta,
és Istenünkhöz, mert ő nagylelkű a megbocsátásban!

⁸Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim,
és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. –

⁹Mert amennyivel magasabb az ég a földnél,
annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál,
és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.

¹⁰Mert amint lehull az eső és a hó az égből,
és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet,
termékennyé és gyümölcsözővé teszi,
magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,

¹¹úgy lesz az én igém is,
mely számból kijön:
nem tér vissza hozzám eredménytelenül,
hanem megteszi, amit akarok,
és véghezviszi, amiért küldtem.

¹²Bizony, örömmel vonultok majd ki,
és békességben vezetlek titeket;
a hegyek és halmok ujjongásban törnek ki előttetek,
és a mező fái mind tapsolnak.

¹³A tövisbozót helyén ciprus nő,
és a csalán helyén mirtusz nő;
az Úrnak dicsőségére lesz,
örök jelül, amely nem vész el.

KNB SZIT STL BD RUF KG