Keresés a Bibliában

24 1Majd ismét felgerjedt az Úr haragja Izrael ellen, s azért arra ingerelte közöttük Dávidot, hogy adja ki a parancsot: »Eredj, számláld meg Izraelt és Júdát.« 2Meg is hagyta a király Joábnak, serege vezérének: »Járd be Izrael valamennyi törzsét, Dántól Beersebáig és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a számát.« 3Azt mondta erre Joáb a királynak: »Sokasítsa meg az Úr, a te Istened népedet, bármekkora is most, s tegye meg százannyivá uram, a király színe előtt, de mit akar uram, a király, ezzel a dologgal?« 4Ám a király szava erőt vett Joábnak s a sereg vezéreinek szaván, s Joáb és a hadvezérek kimentek a király színe elől, hogy megszámlálják Izrael népét.
8és miután bejárták az egész országot, kilenc hó és húsz nap múlva visszaérkeztek Jeruzsálembe. 9Erre Joáb átadta a királynak a nép összeírásának eredményét, amely szerint Izraelben nyolcszázezer kardforgató, erős férfi, Júdában meg ötszázezer harcos akadt.
10Ám a nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete, s azért Dávid azt mondta az Úrnak: »Nagyon vétkeztem e tettel, de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen esztelenül cselekedtem.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

24,1 A népszámlálás által a király meg akar bizonyosodni arról, hogy mekkora a hatalma. Az élet Ura Isten. Dávid ne ellenőrizze számszerűleg Isten áldását.

24,10 A büntetés éppen a nép létszámának csökkentése.