Keresés a Bibliában

30Erre szolgái elszállították őt holtan Megiddóból és elvitték Jeruzsálembe s eltemették sírjába. Aztán vette a föld népe Joacházt, Jozija fiát s felkenték s királlyá tették apja helyébe.
31Huszonhárom esztendős volt Joacház, amikor uralkodni kezdett s három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki a libnai Jeremiás lánya volt, Amitálnak hívták. 32Azt cselekedte, ami gonosz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy atyái cselekedtek. 33Nékaó fáraó őt bilincsekbe verte Reblában, amely Hamat földjén van, hogy ne uralkodjék Jeruzsálemben és sarcot vetett az országra: száz talentum ezüstöt és egy talentum aranyat. 34Aztán Nékaó fáraó Eljakimot, Jozija fiát tette királlyá apja, Jozija helyébe – de a nevét Joakimra változtatta –, Joacházt pedig vette és elvitte Egyiptomba, s az ott meghalt. 35Joakim meg is adta az ezüstöt és az aranyat a fáraónak, miután kivetette az országra, mindenkire, hogy összehozhassa a fáraó parancsa szerint: az ország népétől hajtotta be, kitől-kitől ereje szerint mind az ezüstöt, mind az aranyat, hogy megadhassa Nékaó fáraónak.
36Huszonöt esztendős volt Joakim, amikor uralkodni kezdett, s tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki a rúmai Fadája lánya volt, Zebidának hívták. 37Azt cselekedte, ami gonosz volt az Úr előtt, egészen úgy, ahogy atyái cselekedtek.
24 1Az ő napjaiban jött fel Nebukadnezár, Babilon királya és Joakim a szolgája lett három esztendeig. Aztán ismét elpártolt tőle. 2Ekkor rábocsátotta az Úr a kaldeusok portyázóit és Szíria portyázóit és Moáb portyázóit és Ammon fiainak portyázóit. Rábocsátotta őket Júdára, hogy pusztítsák el az Úr azon szava szerint, amelyet szolgái, a próféták által szólt. 3Az Úr parancsára történt ez Júdával, azért, hogy eltávolítsa őt maga elől Manassze mindazon bűnéért, amelyet elkövetett, 4s azért az ártatlan vérért, amelyet kiontott, úgyhogy megtöltötte Jeruzsálemet ártatlan vérrel: ezért nem akart az Úr megengesztelődni.
5Joakim egyéb dolgai pedig, s mindaz, amit cselekedett, nemde meg vannak írva Júda királyainak krónikás könyvében? Amikor aztán Joakim aludni tért atyáihoz, 6fia, Joachin, lett a király helyette.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

23,31 A fáraó Joacház helyett annak testvérét, Eljákimot ülteti a trónra. Az új név adása kifejezi, hogy a király a fáraó alattvalója. 1 talentum = kb. 41 kg.

23,35 Vö. 15,20.

24,1 Joakim uralkodásának évei Kr. e. 609-598. Nebukadnezár, az Újbabiloni Birodalom uralkodója megveri Egyiptomot Karkemisnél (az Eufrátesz mellett). Az egyiptomi sereg üldözése közben leigáz néhány kisállamot, köztük Júdát.