Keresés a Bibliában

18 1Hóseának, Éla fiának, Izrael királyának harmadik esztendejében lett királlyá Hiszkija, Ácháznak, Júda királyának fia. 2Huszonöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett s huszonkilenc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Zakariás lánya volt, Ábinak hívták. 3Azt cselekedte, ami igaz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy atyja, Dávid cselekedett. 4Ő eltávolította a magaslatokat, összetörte az emlékoszlopokat, kivágta a berkeket s összezúzta a rézkígyót, amelyet Mózes csinált. Mindezen ideig ugyanis illatot gyújtottak annak Izrael fiai s Nehustánnak hívták. 5Az Úrban, Izrael Istenében bízott, úgyhogy nem is volt hozzá hasonló utána Júda összes királya között, sőt azok között sem, akik előtte voltak 6és ragaszkodott az Úrhoz és nem távozott el nyomdokaitól s teljesítette parancsolatait, amelyeket az Úr Mózesnek parancsolt. 7Azért az Úr is vele volt s így bármihez fogott, sikere volt.
El is pártolt Asszíria királyától s nem szolgált neki. 8Ugyanő megverte a filiszteusokat egészen Gázáig s egész területüket, az őrtornyoktól kezdve a megerősített városokig.
9Hiszkija királynak negyedik esztendejében, amely Hóseának, Éla fiának, Izrael királyának hetedik esztendeje volt, felvonult Szalmanasszár, az asszírok királya Szamaria ellen és ostrom alá vette 10és elfoglalta, – éspedig három esztendő múlva: Hiszkija hatodik esztendejében, azaz Hóseának, Izrael királyának kilencedik esztendejében esett el Szamaria. –

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

18,1 Hiszkija uralkodásának évei Kr. e. 728-699.

18,4 Vö. Szám 21,4-9. Hiszkija intézkedései Jozija deuteronomista reformjának (23. fej.) előjátéka. A reform egyben az Asszíria elleni lázadást is jelentette.