13Ezért tehát övezzétek fel elmétek derekát, legyetek józanok, és bízzatok tökéletesen a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor felajánlanak nektek;
14mint engedelmes fiak, nem tudatlanságotok régi vágyaihoz alkalmazkodva,
15hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek,
16mert írva van: »Szentek legyetek, mert én szent vagyok!«
(Lev 19,2}<fs)
17És ha Atyának hívjátok azt, aki személyválogatás nélkül ítél kinek-kinek cselekedete szerint, járjatok félelemmel zarándokságotok idején,
18tudva, hogy nem romlandó ezüstön vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú életmódotokból,
(Iz 52,3)
19hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vérén,
20akit az Atya ugyan a világ alkotása előtt szemelt ki, de az utolsó időben jelentett ki tiértetek.
21Általa hisztek Istenben, aki őt feltámasztotta a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy Istenben higgyetek és reméljetek.
22Tisztítsátok meg tehát lelketeket az igazságnak engedelmeskedve, a nem színlelt testvéri szeretetben. Figyelmesebben, szívből szeressétek egymást,
23újjászületve nem romlandó, hanem romolhatatlan magból Isten élő és örökké megmaradó igéje által,
24mert
minden test olyan, mint a fű,
s minden dicsősége, mint a fű virága:
elszáradt a fű, lehullott a virága,
25Ez pedig az az ige, amelyet hirdettek nektek.
az Úr igéje azonban örökre megmarad
6Azért áll az Írásban:
»Íme, kiválasztott, értékes szegletkövet teszek le Sionban;
aki hisz benne, meg nem szégyenül«
7Ez nektek, hívőknek, tisztesség, a nem hívőknek pedig
»ez az a kő, amelyet az építők elvetettek,
és mégis szegletkővé lett«.
(Iz 8,14}<fs) 9Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megszerzett nép vagytok, hogy hirdessétek annak üdvözítő tetteit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, (Kiv 19,5kG; Iz 43,20k) 10akik egykor »nem nép« voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek.
(Óz 1,6.9; 2,3)