Keresés a Bibliában

19 1Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált, (Mát 9,14;11,2; Ján 1,35.41) 8Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyőzni az Isten országára tartozó dolgokról. (Ján 16,2) 9Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az Úrnak útáról a sokaság előtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván. (Csel 13,45.46;18,6.7) 10Ez pedig lőn két esztendeig; úgyannyira, hogy mindazok, kik lakoznak vala Ázsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az Úr Jézusnak ígéjét. (1Kor 16,9) 11És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által: (Csel 5,12;14,3; Ján 14,12) 12Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belőlök. (Csel 5,15.16) 13Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál. (Mát 12,27; Márk 9,38; Luk 9,49) 14Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala. (Ésa 11,1.10) 15Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok? (Márk 5,7;Csel 16,17) 16És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz lélek vala, és legyőzvén őket, hatalmat vőn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból. (2Pét 1,12) 17Ez pedig tudtokra lőn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve. (Csel,19 38. Jón. 1,5.) 18És sokan a hívők közül eljőnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket. (Csel 11,13) 19Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordva, mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát, és találák ötvenezer ezüstpénznek. 20Ekképen az Úrnak ígéje erősen nevekedik és hatalmat vesz vala.

KNB SZIT STL BD RUF KG