Keresés a Bibliában

Bevezetés

Címzés és apostoli üdvözlet.

1 1Pál, Krisztus Jézus szolgája, a meghívott apostol, akit Isten evangéliumának hirdetésére választott ki, 2melyet már a szent iratokban prófétái által előre meghirdetett Fiáról 3– aki test szerint Dávid nemzetségéből született, 4de akit a megszentelő Lélek szerint, a halálból való föltámadásával Isten hatalmas Fiául rendelt –, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. 5Általa kaptunk kegyelmet és apostoli küldetést minden néphez, hogy készségessé tegyük őket a benne való hitre. 6Ezek közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus meghívottai. 7Isten szeretteinek, a meghívott szenteknek, akik Rómában élnek. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól.

Hálaadás.

8Először is hálát adok Jézus Krisztus által Istenemnek mindnyájatokért, mert hitetekről az egész világon dicsérettel szólnak. 9Tanúm rá az Isten, akinek odaadással szolgálok Fia evangéliumában, hogy szüntelenül megemlékezem rólatok könyörgéseimben 10mindenkor, s azért esedezem, hogy végre valahára Isten segítségével hozzátok juthassak. 11Nagyon szeretnélek ugyanis látni titeket, hogy megerősödésetekre némi lelki kegyelmet juttassak nektek, 12vagyis hogy a ti hitetek és az én hitem által kölcsönösen megvigasztalódjunk. 13Szeretném, ha tudnátok testvéreim, hogy gyakran föltettem magamban, hogy hozzátok megyek, de ez mindeddig akadályba ütközött. Szerettem volna köztetek is valami eredményt elérni, mint a többi pogány nép között. 14Adósa vagyok görögnek és barbárnak, bölcsnek és tudatlannak. 15Ezért, amennyiben rajtam áll, kész vagyok, hogy nektek, rómaiaknak is hirdessem az evangéliumot.

KNB SZIT STL BD RUF KG