A gyermekek és szülők kötelességei.
6 1Gyermekek! Fogadjatok szót szüleiteknek az Úrban, mert így van rendjén. 11Öltsétek föl Isten fegyverzetét, hogy helyt tudjatok állni az ördög cselvetéseivel szemben. 12Nem a vér s a test ellen kell viaskodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen. 13Öltsétek föl tehát Isten teljes fegyverzetét. Csak így tudtok ellenállni a gonosz napon és így tudtok mindent leküzdve helytállni. 8Valaha ugyan sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság fiai! 9A világosság gyümölcse csupa jóságban, igazságban és egyeneslelkűségben mutatkozik meg.
2Kívántok valamit, de nem teljesül. Öltök és irigykedtek, de nem juthattok semmihez. Veszekedtek és pöröltök, s mégsem értek el semmit, mert nem kértek. 7Vessétek hát alá magatokat Istennek. Az ördögnek viszont álljatok ellen, akkor majd megfut előletek. Közeledjetek Istenhez, s ő is közeledni fog hozzátok. 10Aki az egész törvényt megtartja, de egy dologban vét, az egész ellen vétkezik. 11Aki ugyanis azt mondta: „Ne paráználkodjál”, azt is megparancsolta: „Ne ölj.” Ha tehát nem paráználkodol, ellenben ölsz, törvényszegővé lettél.