Keresés a Bibliában

23Krisztus szolgái? Mint oktalan mondom: én még inkább. Többet fáradtam, börtönbe többször vetettek, módfelett sok verést kaptam, sokszor forogtam
halálveszélyben. 24A zsidóktól ötször kaptam egy híján negyvenet, 25háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek,
háromszor szenvedtem hajótörést.
Egy nap s egy éjjel a nyílt tengeren hánykolódtam. 26Sokat voltam vándorúton,
veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt, veszélyben népem részéről, veszélyben a pogányok között. Veszélyben városokban, veszélyben a pusztán,
veszélyben a tengeren, veszélyben hamis testvérek között. 27Fáradtam és kínlódtam, sokat virrasztottam,
éheztem és szomjaztam, gyakran böjtöltem,
fagyoskodtam és ruhátlan voltam. 28Minden mástól eltekintve mindennapi zaklatásom: az összes egyház gondja rám nehezedik. 29Ki gyönge, hogy én gyönge ne lennék?
Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék? 30Ha dicsekednem kell, gyöngeségemmel dicsekszem. 31Isten, Urunk Jézus (Krisztusnak) atyja, aki mindenkor áldott, tudja, hogy nem hazudom. 32Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjon, 33de az ablakból kosárban bocsátottak le a falon, s így menekültem ki kezéből.

KNB SZIT STL BD RUF KG