Krisztus és az Ószövetség papjai: 7,1-8,13
7
*Melkizedek és a levita papság1Mert ez a Melkizedek, Sálem királya, a fölséges Isten papja, aki Ábrahámnak eléje ment, amikor az a királyok legyőzése után visszatért, megáldotta őt.
2Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve először is azt jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Sálem királya, (Ter 14,17-20)  azaz a békesség királya;
3apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül jelent meg; mivel sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, hasonló Isten Fiához, és pap marad mindörökké. (Zsolt 110,4) 
   4Nézzétek tehát, milyen nagy az, akinek a zsákmány legjavából Ábrahám pátriárka tizedet is adott! (Ter 14,20) 
5Azoknak, akik Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsuk van arra, hogy a törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz testvéreiktől, noha azok is Ábrahám testéből származtak;
6az viszont, aki nem tartozik őseik közé, tizedet szedett Ábrahámtól, és megáldotta azt, aki az ígéreteket kapta. (Ter 14,20) 
7Márpedig nem kétséges, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet.
   8Itt halandó emberek szednek tizedet, ott viszont az, akiről a tanúság szól, hogy él.
9Úgy is lehet mondani, hogy Ábrahám által Lévi is, aki beszedi a tizedet, megfizette a tizedet;
10mert még atyjának testében volt, amikor Melkizedek kiment eléje. (Ter 14,17) 
   Krisztus és a levita papság11Ha tehát a tökéletességet a leviták papsága jelentette volna – a nép ugyanis őalattuk kapta a törvényt –, mi szükség lett volna arra, hogy Melkizedek rendje szerint más pap támadjon, (Zsolt 110,4)  aki nem Áron rendje szerint való?
12Mert ha megváltozik a papság, szükséges, hogy a törvény is megváltozzék.
13Akiről ugyanis mindezt mondják, más törzsből való, amelyből senki sem szolgált az oltárnál.
14Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júda törzséből származott, s erre a törzsre vonatkozóan papokról semmit sem mondott Mózes.
   15Ez még inkább nyilvánvaló, ha Melkizedekhez hasonló más pap támad,
16aki nem a testi parancs törvénye szerint lett azzá, hanem az örök élet ereje szerint.
17Mert így szól a tanúságtétel:
„Te pap vagy mindörökké
Melkizedek rendje szerint.” (Zsolt 110,4) 
   18Egy korábbi törvény megszüntetése annak erőtlensége és használhatatlansága miatt történik.
19A törvény ugyanis nem vezetett el senkit a tökéletességre, csak bevezetése volt egy jobb reménynek, amely által Istenhez közeledünk.
   20S amennyiben ez nem eskü nélkül történt – mások ugyan eskü nélkül lettek papokká,
21ez pedig annak esküje által, aki így szólt hozzá:
„Megesküdött az Úr és nem bánta meg:
Te pap vagy mindörökké” (Zsolt 110,4) 
   22– annyiban jobb szövetségnek lett kezese Jézus.
   23S míg azok többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg,
24neki, mivel örökre megmarad, (Zsolt 110,4)  örökkévaló a papsága.
25Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értük közbenjárjon.
   Krisztus, a tökéletes főpap26Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél;
*27akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta.
28A törvény ugyanis gyarló embereket rendelt papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút. (Zsolt 2,7;  110,4)